Ukrajna: Rebrov jövőjére is hatással lehet a Dinamo Kijev döntése

MTI, K. T. I.MTI, K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.06.03. 15:04
null
Lucescu 2023-ig maradhat a Dinamónál (Fotó: AFP)
Szerződést hosszabbítottak Mircea Lucescuval, az ukrán Dinamo Kijev futballcsapatának román vezetőedzőjével – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

A 75 éves szakemberrel kötött új megállapodás 2023-ig szól.

Lucescu, akit érkezésekor a szurkolók ellenségesen fogadtak Kijevben, tavaly júliusban vette át a Dinamo irányítását. Vezetésével a gárda megnyerte a nemrég befejeződött bajnokságot, s övé lett az ukrán kupa és szuperkupa egyaránt.

Edzői karrierje korábbi éveiben – 2004 és 2016 között – Lucescu ugyancsak sikerrel dolgozott a Dinamo régi nagy riválisánál, a bajnoki és kupagyőzelmek mellett 2009-ben az UEFA-kupában is diadalmaskodó Sahtar Donecknél, majd a 2016–2017-es szezonban a vele orosz szuperkupát nyerő szentpétervári Zenitnél, 2017 és 2019 között pedig a török válogatottat irányította – idézte fel az MTI.

Korábban a Magyar Nemzet arról írt, hogy a Ferencvárost irányító Szerhij Rebrov 2022 nyarától visszatérhet korábbi klubjához és ismét a Dinamo edzője lehet majd. A Lucescuval kötött új megállapodás mindezt valószínűtlenebbé teszi.

 

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Felajánlotta lemondását a román szövetségi kapitány

Foci vb 2026
2025.09.10. 18:46

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40
Ezek is érdekelhetik