Vb 1998: több mint 100 ezer dollárért kelt el Zidane döntős meze

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
2021.07.19. 14:13
null
Zinedine Zidane meze több mint 100 ezer dollárért kelt el (Fotó: AFP)
Egy Los Angeles-i árverésen 108 800 dollárért (33.3 millió forintért) kelt el egy olyan Zidane-mez, amelyet a francia labdarúgónak az 1998-as világbajnoki döntőre készítettek.

 

A franciák a hazai rendezésű vb fináléjában 3–0-ra múlták felül Brazíliát, a házigazdák első két találatát Zinédine Zidane fejelte a találkozó első felvonásában. Az árverésre kínált mezről nem bizonyosodott be egyértelműen, hogy az esztendő aranylabdása valóban abban lépett volna pályára a párizsi döntőben. A tulajdonos – egy gyűjtő – 2017-ben kölcsönadta a mezt a nemzetközi szövetség (FIFA) zürichi múzeumának, amely a közelmúltban adta vissza. Ott a szakértők vizsgálatát követően a FIFA, illetve a gyártó Adidas is hitelesítette ugyan a mezt, abból azonban több is készült, az aukciósház szerint három. Három évvel ezelőtt egy párizsi aukcióscég néhány napra visszavont egy eladásra kínált Zidane-mezt, miután kétségek merültek fel, hogy valóban viselte a döntőben.

Az árverésen több sportrelikvia is gazdát cserélt, a tavaly januárban tragikus körülmények között helikopterbalesetben elhunyt kosárlabdasztár, Kobe Bryant első NBA-s idényében viselt két mezéért 96 ezer és 75 ezer dollárt fizettek. A csúcsot a szintén NBA-klasszis LeBron James egyik meze jelentette, amelyben még középiskolás játékosként látható a Sports Illustrated magazin címlapján, még 2002-ben. Ezért 512 ezer dollárt fizettek. A középiskolás rekordot a volt amerikai elnök, Barack Obama kosaras meze tartotta, amelyet korábban 200 ezer dollárért adtak el.

Legfrissebb hírek

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
2026.09.22. 20:50

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
2026.09.21. 14:57

Itt van Zidane első kerete a Nemzetek Ligájára

Francia labdarúgás
2026.09.18. 18:30

Egyesült Államok–Franciaország döntő lesz a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.12. 22:00

A jóval esélyesebb franciák több mint 40 ponttal győzték le a magyar csapatot a női kosár-vb-n

Kosárlabda
2026.09.04. 22:41

Hiába a miniszteri sugallat, nem veszik vissza a Bordeaux-t az országos bajnokságba

Francia labdarúgás
2026.09.04. 10:55