DAC: szlovák középpályás érkezett Lengyelországból – hivatalos

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.05. 10:56
null
Milan Dimun öt év után tér vissza a szlovák bajnokságba (Fotó: dac1904.sk)
Milan Dimun a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság élvonalában (Fortuna Liga) szereplő Dunaszerdahelyhez igazolt – számolt be erről a klub honlapja.

A 24 éves védekező középpályás, Milan Dimun a lengyel Cracoviától érkezik a DAC-hoz. A korábbi U21-es szlovák válogatott játékos az elmúlt évadban 29 tétmérkőzésen szerepelt az együttesben, amelyet 2016 óta erősített. Dimun 2019-ben az Európa-liga selejtezőjében pályára lépett a Dunaszerdahely ellen, amelyhez most két évre írt alá.

„Nagyon boldog vagyok, mert Szlovákia egyik legjobb klubjába érkezem. A DAC szervezettségét tekintve magas színvonalon áll, ami az akadémiára és a stadionra is érvényes. Az első benyomásaim kiválóak, nagyon várom már az új környezet megismerését. Célom, hogy segítsek a csapatnak a legfelső helyekért folytatott harcban. Igyekezni fogok a lehető leghamarabb beilleszkedni, és mindent megteszek annak érdekében, hogy sikeresek legyünk” – nyilatkozta Dimun a klub honlapján.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
6 órája

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
14 órája

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2025.08.24. 13:19

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.08.23. 22:30
Ezek is érdekelhetik