FFT: futball Afganisztánban, a felkelők, bombák és merénylők földjén

B. Z./B. D. K.B. Z./B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.08.17. 16:06
A FourFourTwo a 2013-as év elején Afganisztánból tudósított, ahol a játékosok és a szurkolók az ország történetének első bajnokságát igyekeztek sikerre vinni.

Húsz perce megy a mérkőzés, az eredmény 1–0 a Tufan Harirod javára. A szurkolók Real Madrid- és Manchester United-mezutánzatokat húztak tipikus viseletük fölé, és minden egyes labdaérintésnél felzúgnak. Az esemény pedig? A világtörténelem első Afgán Premier League-döntője, ahol ötezer körüli néző követi az eseményeket. Ők akár életüket is kockáztatva jutottak el a helyszínre, keltek át a biztonsági ellenőrzőpontokon. Mások őskori, autóakkumulátorokról vagy rozsdás szovjet generátorokról működtetett tv-készülékeken követik az eseményeket. A Rosan Afgán Premier League az ország médiaóriása, a Moby kezdeményezésére indult útjára – a cégcsoportnak részvényese többek között a Murdoch News Corporation is –, és Afganisztán legnagyobb mobilszolgáltatója szponzorálja. Azonnal milliók szívébe lopta be magát országszerte, bár hosszú út vezetett idáig.

Afganisztánban úgy száz éve dúlnak harcok kisebb-nagyobb szünetekkel. Először a Brit Birodalom, később a Szovjetunió elleni háború, jelenleg a tálibok felkelése keserítette és keseríti meg az ország életét. Az Egyesült Államok vezette NATO-támadás 2001-ben csapott le Afganisztánra, válaszul a szeptember 11-i New York-i merényletekre; hajtóvadászat indult Oszama bin Láden elfogásáért, és megdőlt a tálibok hatalma. Azóta az afgán kormány és nyugati szövetségei iszlám militánsok csoportjaival harcol, többnyire a sivatagban.

Ezért aztán az első nemzeti bajnokság bejelentését kitörő örömmel fogadták országszerte. És bár a tálibok azzal fenyegetőztek, hogy keresztbe tesznek az elképzelésnek, jó előjel volt, hogy a tartományi egyeztetések zökkenőmentesen zajlottak, és a Tolo Tv is igent mondott a közvetítésre.

Afganisztán esetében aligha beszélhetünk létező futballinfrastruktúráról, ezért a televízió X-Faktor jellegű show-t rendezett, hogy felkutassák a tehetségeket (lásd keretes írásunkat). Jelentkezők ezrei tódultak az alkalmi pályákra, hogy beválogassák őket a csapatokba. Nyolc régióban egykori válogatott játékosok faragták le a jelentkezőket harmincra, innentől már a nézők szavazhatták meg a 18 tagú együttesek összeállítását.

Szeptember elején a nyolc régió egy-egy csapata Kabulba utazott. Két négyes csoportba osztották őket, és az első két helyezett játszhatott elődöntőt. Mindegyik alakulat a Rosan Plaza hotelban kapott szállást, a költségeket a névadó szponzor állta, és ez már önmagában is új élményt jelentett a játékosoknak, akik inkább ahhoz szoktak hozzá, hogy pulóverekből jelölik ki a kapufát. Az esemény kapcsán hazarák, pastuk és tádzsikok – gyakran ellenségeskedő etnikai csoportok – voltak kénytelenek kezet fogni egymással a meccsek előtt és után, a pályán és azon kívül is.

Így kezdődik a FourFourTwo magazin 2013-as afganisztáni riportja, amelyet már csak azért is érdemes újra elolvasni, mert a minap újra a tálibok kezére került Afganisztán – és senki sem tudja, lesz-e még futball az országban.

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, IDE KATTINTVA!

Legfrissebb hírek

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
2025.09.12. 23:40

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40
Ezek is érdekelhetik