FIFA: 100 millió eurós kárpótlást fizethetnek a habspray feltalálóinak

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.28. 14:55
null
Gianni Infantino is szerpel a vádlottak listáján (Fotó: AFP)
A brazil legfelsőbb bíróság bűnösnek találta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (FIFA), mivel illegálisan használják a sorfal távolságának kijelölésére használt habsprayt. Az aeroszolos készítmény feltalálói, Pablo Silva és Haine Alemagne arra várnak, hogy a helyi igazságszolgáltatás meghatározza a kompenzáció pontos összegét.

 

Az AS szerint szakértők számításai alapján a FIFA akár 100 millió eurós összeget is fizethet a feltalálóknak. A spanyol napilap hozzátette, az még kérdéses, hogy a szervezet mely tagjai vettek részt az ügyben, de úgy tudja, a bűntényért Brazíliában akár egytől négy évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják a vádlottakat – közéjük tartozik az elnök Gianni Infantino is.

A feltalálók azt állítják, hogy a 2014-es világbajnokság végén megállapodtak a korábbi FIFA-vezetőkkel, Julio Grondonával és Joseph Blatterrel, hogy 40 millió euró fejében hivatalosan használhatják a habsprayt, azonban a szövetséget sújtó korrupciós ügy közben a tárgyalások megszakadtak.

Ennek ellenére a szervezet – a fent említett összeg és a jogdíj kifizetése nélkül – applikálta a sprayt, s továbbra is úgy alkalmazza, hogy a 2018-as vb-re datálható tárgyalás során a brazil bíróság kimondta a jogtalan felhasználást. Annyit „azért” megtett a FIFA, hogy a készítményt átkeresztelte egy másik márkanévre.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

Vb 2026: akár kétmillió forintba is kerülhet egy jegy a döntőre

Foci vb 2026
2025.09.04. 10:14

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.08.20. 23:16

Kis lépés a világfutballnak, hatalmas ugrás a Marshall-szigeteknek

Minden más foci
2025.08.16. 13:04

FIFA-világranglista: ismét a spanyolok az élen a nőknél

Minden más foci
2025.08.07. 12:14

Női labdarúgó Eb: a FIFA-elnök segítséget ígért az angoloknak a rasszizmus elleni küzdelemben

Minden más foci
2025.07.21. 12:30
Ezek is érdekelhetik