Labdarúgás: magyar igazgató a kassai akadémia élén

Cs. B.Cs. B.
2021.10.07. 15:12
null
Geri Ádám szeretné a tehetséges gyerekeket a Kassa-Miskolc régióban tartani
Geri Ádám magyar gazdasági szakember lett a Kassai Labdarúgó Akadémia igazgatója. A 40 éves menedzser testvére, Geri Gergely, Szlovákiában és Magyarországon is ismert labdarúgóedző.

 

„A kassai utánpótlás-nevelés gazdag és eredményes hagyományokkal rendelkezik, számos válogatott játékost adott a múltban. Az utóbbi két évtizedben azonban erős hanyatlásnak indult a kassai futball, amit az elmúlt három évben az FC Kosice új tulajdonosai állítottak meg. Viszont a tehetséges gyerekek az elmúlt időszakban elhagyták a régiót és elsősorban a nyugat szlovákiai akadémiákon fejlesztették tovább a tudásukat – mondta Geri Ádám. – Ezt a folyamatot szeretném megállítani és a tehetséges gyerekeket a Kassa-Miskolc régióban tartani. Jelenleg közel háromszáz igazolt utánpótláskorú labdarúgóval dolgozunk több korosztályban, egy profi, elhivatott, jól felkészült szakmai stábbal. Célom, hogy a kassai labdarúgás beépüljön a DVTK által irányított, immár a jelenlegi határon is átívelő észak-magyarországi regionális utánpótlásképzési rendszerbe. Fontosnak tartom, hogy a tehetséges fiataljainkból tapasztalt, érett fiatal felnőtteket neveljünk, akik a futball mellett az élet egyéb területein is megállják a helyüket.”

Legfrissebb hírek

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
9 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
17 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
2026.09.25. 18:27

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.25. 15:46

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
2026.09.25. 14:23

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
2026.09.25. 10:53

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58