Portugália: hat játékos az ellenfélnél, félbeszakadt a Benfica bajnokija

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
2021.11.28. 11:56
null
A Benfica már a félidőben hétgólos előnyre tett szert (Fotó: Getty Images)
A második félidő elején félbe kellett szakítani a szombati Belenenses–Benfica portugál bajnoki labdarúgó-mérkőzést, miután az eleve kilenc emberrel kiálló hazai csapat hat játékosra fogyatkozott.

 

A koronavírus tizedelte házigazdák kezdőjében a kilenc futballista közül kettő kapus volt. A Benfica,kihasználva az egyenlőtlen küzdelmet, a szünetig 7–0-s előnyre tett szert, majd a pihenő után a Belenenses már csupán hét emberrel tért vissza a pályára.

A találkozót akkor fújta le a játékvezető, amikor az újrakezdés után két perccel Joao Monteiro, a hazaiak középpályást játszó hálóőre leült a fűre, mondván, nem tudja folytatni a küzdelmet. A bíró a szabályok szerint járt el, nevezetesen, hogy egy csapatot legalább hét főnek kell alkotnia.

A Belenensest a hét elején érte el a koronavírus-járvány, miután a dél-afrikai Cafu Phete visszatért a gárdához a válogatottjától, s pozitív lett a tesztje. Később a klubnál összesen 17 esetet regisztráltak. Az elnök, Rui Pedro Soares azt mondta, szerették volna elérni a Benfica elleni összecsapás elhalasztását, de nem jártak sikerrel az illetékeseknél.

„Mindannyiunk szégyene, hogy ma itt pályára kellett lépnünk" – kommentálta a történteket az egyesület vezetője.

A Benfica elnöke, Rui Costa is hasonló véleményen volt.

„Nekünk sem tetszett, hogy ilyen körülmények között kellett játszanunk, de minket is kényszerítettek. Nagyon sajnálom, ami ma történt. A portugál futball és az egész ország történetének sötét fejezete volt ez" – fogalmazott.

Legfrissebb hírek

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

Portugál válogatott csapattársat kapott Tóth Alex – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.01. 22:02

Az Al-Nasszr harmadszor is kölcsönadta Jhon Duránt, most a Benficának

Minden más foci
2026.07.21. 07:40

A portugáloktól távozó kapitányt már egy másik vb-résztvevő válogatottal hozták hírbe

Foci vb 2026
2026.07.09. 13:32

A végén csapott le a tiki-taka a portugálok elleni meccsen – elemzés

Foci vb 2026
2026.07.07. 15:06

A Bola: Nem akarjuk „megölni”, de eljött az idő, hogy Cristiano Ronaldo félreálljon

Foci vb 2026
2026.07.07. 10:54

Videó: Merino volt a nyerőember – íme, a spanyolok győztes gólja Portugália ellen

Foci vb 2026
2026.07.06. 23:23

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.07.02. 23:46