FIFA: nőtt az átigazolások száma, de csökkent a tranzakciók összértéke

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.14. 11:11
null
Az Internazionalétól a Chelsea-hez kerülő Romelu Lukaku átigazolása volt a legnagyobb összegű 2021-ben (Fotó: AFP)
Az elmúlt évben az azt megelőzőhöz képest több átigazolás történt a férfi profi labdarúgásban, ugyanakkor a transzferek pénzügyi összértéke a legalacsonyabb volt az elmúlt öt esztendőt tekintve – írja az MTI.


A nemzetközi sportági szövetség (FIFA) pénteken közzétett összegzése szerint mintegy 18 ezer klubváltás történt 2021-ben a nemzetközi piacon, ez a szám közel van a 2019-es rekordhoz, ugyanakkor 5.1 százalékkal magasabb a 2020-asnál, amelyet kedvezőtlenül befolyásolt a koronavírus-járvány kitörése.

A pénzmozgás mértéke viszont már a második évben csökken, 2021-ben 4.2 milliárd euró volt, ami 13.6 százalékos visszaesés a 2020-ashoz és 33.8 százalékos csökkenés a 2019-es rekordévhez viszonyítva.

A Global Transfer Report megállapítása szerint a klubok törekedtek arra, hogy a játékoskereteiket átalakítsák, de úgy, hogy ezt átigazolási díj megfizetése nélkül tegyék: 87.7 százalékban így jártak el, illetve a szerződtetéseknek csak a 12.3 százalékánál volt pénzmozgás. Utóbbi kategóriában a tíz legjelentősebb szerződtetés a teljes összeg 15 százalékát fedte le.

Az Internazionalétól a Chelsea-hez kerülő Romelu Lukaku átigazolása volt a legnagyobb összegű – sajtóértesülés szerint 115 millió eurós, amit a FIFA nem erősített meg –, ezt a Borussia Dortmundtól a Manchester Unitedhez szerződő angol Jadon Sanchóé és az Interből a Paris Saint-Germainhez igazoló marokkói Asraf Hakimié követte.

A legtöbbet – 562 millió eurót – francia játékosokért fizettek, először fordult elő, hogy nem a brazilok végeztek az élen e tekintetben.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

Vb 2026: akár kétmillió forintba is kerülhet egy jegy a döntőre

Foci vb 2026
2025.09.04. 10:14

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.08.20. 23:16

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.08.18. 14:45

Kis lépés a világfutballnak, hatalmas ugrás a Marshall-szigeteknek

Minden más foci
2025.08.16. 13:04
Ezek is érdekelhetik