Belgium: újoncként nyerhet bajnokságot a Royale Union
Csodaszámba ment a Leicester City bajnoki címe 2016-ban, de a Royale Union Saint-Gilloise sikere is hatalmasat szólna, ha a belga bajnokság élén végezne – márpedig erre minden esély megvan, ugyanis az 1. helyen áll. Az „unionisták” becenevű együttes remeklése bejárta a nemzetközi sportsajtót. Negyvennyolc évnyi alacsonyabb osztályban való tengődés után ismét a legjobbak között szerepel, s az élvonal alapszakaszának csaknem háromnegyedéhez érve a játékereje és pontszáma alapján jó az esélye a Jupiler League megnyerésére. Ez hatalmas szó, újonccsapatok ugyanis elvétve nyernek bajnokságot, noha van rá példa: az 1997–1998-as idényben például a Hrutka Jánost és Szűcs Lajost sorai közt tudó 1. FC Kaiserslautern a Bundesligában, a Nottingham Forest (1977–1978) és az Ipswich Town (1961–1962) az angol bajnokságban lett feljutóként aranyérmes.
Az 1897-ben alapított Royale Union az Anderlecht és az FC Bruges mögött hazája harmadik legeredményesebb egyesülete, 11-szer volt bajnok, s mind a mai napig a nevéhez köthető a leghosszabb veretlenségi sorozat hatvan bajnokival – a rekord 86 éve megdönthetetlen Belgiumban. Újabb sikereket viszont az 1934–1935-ös idény elsősége óta nem jegyezhettek fel a klub krónikásai. Először 1950-ben esett ki a másodosztályba, s bár onnan még volt visszaút, a hatvanas években a két liga között ingázott, 1973-ban pedig ismét kiesett – az élvonalba a 2021–2022-es évadig nem került vissza. A negyvennyolc év maga volt a pokol, az egyesület a negyedosztályt is megjárta, és semmi sem utalt arra, hogy az egykori sikercsapat visszanyeri régi fényét.
Egészen az angol pókerjátékos és üzletember, Tony Bloom feltűnéséig. A Premier League-ben szereplő Brighton & Hove Albion többségi tulajdonosa és elnöke régóta szeretett volna 2009 óta dédelgetett klubja mellett egy másikat is felvirágoztatni. A többek között ingatlan- és szerencsejáték-üzletben utazó sportvezető 2018 februárjában figyelt fel a brüsszeli együttesre, amelyben hatalmas lehetőséget látott. Három hónappal később megszületett az egyezség a Royale Union eladásáról: a kisebbségi tulajdonossá és elnökké kinevezett Alex Muzióval átvette az irányítást a német Jürgen Baatzschtól.
„A klubválasztásnál fontos tényező volt, hogy hosszú távon legyen esélyünk versenyképessé és az ország vezető csapatává válni – mondta Alex Muzio a The Athleticnek.– Ez a szempont kizárt jó néhány országot, például Franciaországot, Spanyolországot vagy Olaszországot, hiszen a lehetőségeink korlátozottak. Elkezdtünk belga, holland és dán egyesületeket vizsgálni, olyat kerestünk, amelynek történelme és szurkolótábora is van. A Royale Union olyan csapat, amelyhez foghatót nem találni Angliában: itt az ország harmadik legtöbb címét nyerő klubja eltűnt a süllyesztőben.”
A felemelkedés a vártnál korábban és gyorsabb ütemben kezdődött: három évvel az új tulajdonosi kör színre lépése után a Royale visszatért az élvonalba, s már bajnokaspiránsként tartják számon, noha a költségvetése csupán mintegy 15 millió euró, ami a ligában alacsonynak számít. A nem várt kiugró szerepléshez kiváló sportszakmai döntések sorozatára volt szükség, amelyeket végigvéve képet kaphatunk arról, miért lehet példátlanul sikeres az együttes.
Mivel a családias légköréről ismert klub nem sokat remélhet nulláról induló utánpótlásképzésétől, a játékosmegfigyelői hálózat kiépítésére fektetett nagy hangsúlyt. Óriási energiákat fordít a játékosok kiválasztására, a scoutcsapat megfelelő működése az északír Chris O'Loughlin sportigazgató feladata. Az edzőből lett sportvezető lubickol az új szerepkörben, hatékony hálózatot épített fel, amely csiszolatlan gyémántokra lelt: a német harmadosztályú Meppenből kimagasló Deniz Undavot és a Genkben leselejtezett Dante Vanzeirt is megfigyelői ajánlásoknak köszönhetően szerződtette. A Royale óriásit nyert a két támadó átigazolásával, a másodosztályban ketten együtt 36 góllal vették ki részüket a feljutásból, ebben az évadban pedig 31 bajnoki találatnál járnak – s még hol a bajnokság vége?! A két játékos az ország legjobb csatárpárosává nőtte ki magát, Deniz Undav nyártól a testvérklub Brightonban folytatja, míg Dante Vanzeir a belga válogatottban is bemutatkozhatott. A klub rajtuk kívül is számos értékes labdarúgót szerződtetett, s nem eurómilliókból: a játékosok döntő többségéért nem fizetett átigazolási díjat, a télen érkező Cameron Puertasért csengetett ki valamivel több mint egymillió eurót. Bár a klubmodellt nem ismerők a tulajdonosi összefonódás miatt azt gondolhatnák, biztosan sok labdarúgót kap kölcsönbe a Brightontól, a csapat egyáltalán nem nevezhető „játékoslerakatnak”, az angoloktól ebben az évadban mindössze két játékos jött.
Az sem mellékes, hogy a 2020 májusában vezetőedzőnek kinevezett Felice Mazzu tökéletesen illik a klub elképzeléseihez. A Charleroi-t 2013 és 2019 között irányító belga-olasz szakember a támadójátékot helyezi előtérbe, 3–5–2-es hadrendben szerepelteti együttesét. Aktív szélsőjátékot, a labda minél gyorsabb megjátszását kéri, hátul pedig agresszív, szoros emberfogást vár el, s ezt meg is kapja a taktikát az utóbbi másfél évben tökéletesen elsajátító játékosaitól. Bár csapata átlagban csupán 46 százalékban birtokolja a labdát, a legtöbb gólt (57) szerezte a bajnokságban. A társaság hátul is masszív, annak ellenére, hogy a védelmi vonalat magasan húzza meg, és a három középhátvéd mögött gyakorta nyílik nagy és bejátszható üres terület – a gárda rizikós taktika ellenére a legkevesebb gólt kapta a ligában, ami azért is lehet, mert a játékosok labdavesztés után nagyon fegyelmezetten, rövid időn belül veszik fel a pozíciójukat.
A brüsszelieket mindössze kilenc alapszakasz-mérkőzés választja el attól, hogy az élen végezzenek, esélyeik tovább nőttek azután, hogy az elmúlt nyolc napban három rangadón is helytálltak: a Bruges és a Genk ellen döntetlent értek el, az Anderlecht elleni vasárnapi derbin győztek. Az Union tehát jól halad a 12. bajnoki cím, illetve az újabb aranykor felé vezető úton, amelyet érdemes lesz figyelemmel kísérni.
A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n
