Galatasaray: 423 nap után visszatért a játékos, aki tűzijáték miatt megvakult

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2022.02.22. 11:56
null
Omar Elabdellaoui (balról) 423 nap után lépett ismét pályára a török élvonalban (Fotó: AFP)
Megható pillanatokat élt át a Galatasaray 49-szeres norvég válogatott védője, Omar Elabdellaoui, aki 2020 szilveszter éjszakáján olyan súlyos sérüléseket szenvedett tűzijáték miatt, hogy elveszítette a látását. Azóta tizenegy műtéten esett át, az orvosok csodával határos módon megmentették a látását és a karrierjét: 423 nap után, hétfő este ismét pályára lépett a török bajnokságban, a Göztepe ellen 3–2-re megnyert mérkőzésen.

 

A marokkói származású norvég, Omar Elabdellaoui a Manchester City utánpótlásában nevelkedett, Norvégiában, Hollandiában és Németországban is játszott kölcsönben, az angol sztárcsapatban azonban sosem mutatkozott be. 2014-ben átigazolta a görög Olympiakosz Pireusz, amelyet hat éven át erősített – fél év kihagyással, 2017 tavaszán a Hull Cityben játszott. A Galatasaray 2020 augusztusában ingyen szerződtette. A baleset négy és fél hónappal később, szilveszter éjszakáján történt.

Nagyon kevés esély volt arra, hogy megmenthetik Elabdellaoui látást. A védőt az Egyesült Államokban kezelték, tizenegy műtéten esett át, mire megtörtént a csoda, újra látott.

Hétfőn, 423 nap után újra pályára lépett a török élvonalban, ráadásul kezdőként végigjátszotta a Göztepe ellen 3–2-re megnyert összecsapást. Elabdellaoui-nak mindvégig speciális védőszemüveget kellett viselnie. A török beIN Sports a hivatalos Twitter-oldalán közölt arról felvételt, mennyit jelentett a játékosnak mindez: a mérkőzés után könnyeivel küzdött.

 

„Nagyon nehéz időszakon mentem keresztül, rengeteget szenvedtem, de visszatértem a pályára, és azt csinálom, amit a világon a legjobban szeretek. Az álmom másodszor is valóra vált. Olyan érzésem volt, mintha másodszor kezdtem volna futballozni” – idézte a goal.com Elabdellaoui mérkőzés utáni nyilatkozatát.

A védőt egyébként mi, magyarok is ismerhetjük: végigjátszotta a Norvégia–Magyarország Európa-bajnoki selejtezőpárharc mindkét mérkőzését – Norvégiában 1–0-ra nyertek a mieink, itthon 2–1-es sikert értek el, s ezzel 1972 után először kvalifikálták magukat a kontinenstornára, amelynek 2016-ban Franciaország adott otthont.

Legfrissebb hírek

Juhász Dorka dupla duplával vezette győzelemre a Galatasarayt az Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

A Galata kikapott, de Sallai Roland jól játszott a City ellen

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:03

Szoboszlai Dominik dobhat mentőövet Arne Slotnak

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 06:30

„Lehet, hogy még nem világsztár, de nagyon közel áll hozzá” – a Galata pályaedzője Sallai Rolandról

Légiósok
2026.01.26. 11:36

Légiósok: Sallai Roland és Varga Barnabás is gólpasszt adott, Vancsa Zalán gólt szerzett

Légiósok
2026.01.24. 20:38

Sallai Roland beadásából gól született, a Galata döntetlent játszott az Atlético Madriddal

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 20:40

Magyaroknak is szurkolhatunk a szerda esti isztambuli BL-összecsapáson

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 12:57
Ezek is érdekelhetik