NK Osijek: az első igazi rangadójuk következik idén

Vágólapra másolva!
2022.02.11. 21:30
null
<strong>Nenad Bjelica</strong> bizakodó (Fotó: <a href="https://nk-osijek.hr/" target="_blank">nk-osijek.hr</a>)
A horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában igencsak fontos rangadót vív hazai környezetben a második helyen álló NK Osijek, ugyanis Nenad Bjelica csapata a szintén 43 pontos HNK Rijekát látja vendégül vasárnap 17.30-tól.

 

Az előző két forduló előtti sajtótájékoztatóról és a kispadról (igazoltan) hiányzó szakvezető ezúttal már fogadhatta a sajtó képviselőinek kérdéseit, s miként azt Nenad Bjelica előrevetítette, együttesével szeretnék a január végi hazai bajnoki vereségüket kijavítani, és ha ehhez a Rijekát, akkor a Rijekát kell legyőzni.

„A védelemben számos jól képzett futballistánk van, ugyanakkor az elmúlt meccseken több olyan hiba is előfordult, melyeket a felkészülés során nem tapasztalhattunk. A Slaven és a Dragovoljac ellen is túl sokat engedtük támadni a riválist, ugyanakkor ez nem csupán a hátsó alakzat, hanem a teljes csapat kritikája is. Hiszek abban, hogy vasárnap ebben is javulni tudunk.”

Bjelica roppant fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy számítanak közönségük támogatására, a drukkerek minden alkalommal erőt adnak nekik, ráadásul a fehér-kékek hívei a jelenlegi vezetőedző ideje alatt példás módon állnak az NK Osijek mellé.

„Ebben az idényben a Rijeka ellen nem mutattunk rossz formát – utalt arra az eszékiek szakvezetője, hogy vasárnapi vetélytársuk elleni összevetésben két bajnokin négy ponttal állnak. – Bízom benne, hogy ezt a hét utolsó napján is folytatjuk ellenük. Jó csapattal dolgozhatok, s nagyon sok erőpróba áll még előttünk. Ugyanakkor nem tulajdonítunk ennek a mérkőzésnek külön jelentőséget, mindössze annyi biztos, hogy mivel ez a legközelebbi összecsapás a programunkban, ezért erre kell fókuszálnunk. Minőségi együttes az ellenfelünk, hiszen velünk együtt küzd a legjobb pozíciókért, ugyanakkor bízom abban, hogy hiába remek gárda, jobbak leszünk nála.”

A hosszabb ideje sérültek mellett a támadó Ramón Miérez agyrázkódása miatt kénytelen kihagyni a találkozót, a keret összetétele alapján pedig szinte biztosra vehető Kleinheisler László játéka a rangadón.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik