Román Kupa: a címvédővel játszik a Sepsi az elődöntőben

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2022.02.24. 11:42
null
A Sepsi a címvédővel meccsel a Román Kupa elődöntőjében (Fotó: AFP)
A címvédő Universitatea Craiova lesz a Sepsi OSK ellenfele a labdarúgó Román Kupa elődöntőjében a csütörtök déli sorsolás alapján. A székelyföldi csapat hazai pályán kezdi a kétmérkőzéses párharcot.

 

Mivel a felsőházi rájátszásra már nincs esélye, a Sepsinek a kupagyőzelem jelenti a rövidebb utat az újabb európai kupaszereplés felé – a hosszabb a 7. vagy a 8. hely egyikének megszerzése, majd az osztályozók megnyerése lenne.

A szezont bajnokesélyesként kezdő Craiova jelenleg csupán negyedik a Liga 1-ben, hátránya 22 pont az éllovas CFR-rel szemben. A kupát viszont évek óta komolyabban veszi a román topcsapatok közül, 2018-ban és tavaly is elhódította a serleget. Az előző hat szezonban csak 2020-ben nem jutott el a legjobb négy közé. Az idénybeli egymás elleni bajnoki összecsapásokból viszont a Sepsi jött ki jobban, szeptemberben 1–1-et játszott Craiován, alig egy hónapja, hazai pályán pedig 3–1-re győzött.

A szentgyörgyi együttes az előző három körben is kizárólag élvonalbeli ellenfelekkel találkozott, a Farult (1–0), az FCU Craiovát (1–0) és a Chindia Targovistét (2–1) is idegenben múlva felül. Az elődöntő viszont oda-visszavágós rendszerben zajlik, az első mérkőzést április 19. és 21., a visszavágót pedig május 8. és 10. között rendezik majd meg.

ROMÁN KUPA
AZ ELŐDÖNTŐK PÁROSÍTÁSA

Sepsi OSK–Universitatea Craiova
FC Voluntari–FC Arges Pitesti

Legfrissebb hírek

Hiába parkolta be a buszt Aradon a Sepsi, kikapott a székelyföldi csapat

Minden más foci
2026.09.18. 19:23

A Sepsi visszavágott a CFR-nek a kupában elszenvedett vereségért

Minden más foci
2026.09.12. 20:09

Eppel gólt lőtt, de a Csíkszereda és a Sepsi is ötöt kapott

Minden más foci
2026.09.05. 19:04

Román Kupa: Czékus-gólpasszal és Eppel-góllal nyert a Csíkszereda

Minden más foci
2026.09.02. 19:20

Nem bírt a CFR-vel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
2026.09.01. 19:34

A 18 éves Batzula Hunor góljával vezetett, de végül megint ikszelt a Sepsi

Minden más foci
2026.08.23. 17:52

Román Kupa: külön csoportban, eltérő esélyekkel a székelyföldi csapatok

Minden más foci
2026.08.21. 15:28

Román Kupa: Szalay Szabolcs továbblőtte a Csíkszeredát

Minden más foci
2026.08.20. 19:04