Románia: az FCSB elnöke az oltatlan játékosokat preferálja

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.23. 22:04
null
Gigi Becali szerint a koronavírus ellen beoltott játékosok gyengébben teljesítenek (Fotó: Getty Images)
Megszokhattuk az FCSB labdarúgócsapatának magyarellenes tulajdonosától, Gigi Becalitól, hogy egészen abszurd magyarázatokkal áll elő, ha a játékosainak gyengébb teljesítménye kerül terítékre: korábban azt mondta, futballistái azért játszanak rosszabbul, mert túl sokat szexelnek, szerdán (ma) pedig azt, hogy azért kapnak kevesebb lehetőséget a pályán a koronavírus ellen beoltott játékosai, mert gyengébbek lettek az oltóanyagtól, amellyel szerinte meg akarják mérgezni az embereket.

„Az Isten adta gyógyszerekben bízok, nem abban, amit azért hoztak létre, hogy az embereket megmérgezzék – idézte a gsp.ro az FCSB börtönviselt tulajdonosának véleményét a koronavírus elleni vakcinákról. Gigi Becali kitért a klubjában játszó, oltással rendelkező játékosokra is. – Nem igaz, hogy csak oltatlan játékosokat alkalmazok: PauloVinícius, ValentinGheorghe, FlorinTanase és mások is rendelkeznek védőoltással. Nem érdekel, mit csinálnak, nem kényszerítek senkit semmire. Ugyanakkor azt gondolom, az oltottak gyengébbek lesznek. Nem azért nem játszanak, mert beoltatták magukat, hanem azért, mert gyengébben teljesítenek."

Becali megállapításaira a román kormány is reagált a hivatalos Facebook-oldalán, és leszögezte, nincs olyan tudományos kutatás, ami azt bizonyítaná, hogy csökkent a védőoltást felvevő futballisták produktivitása.

Legfrissebb hírek

Superliga: FK Csíkszereda–FCSB

Minden más foci
1 órája

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
8 órája

Felajánlotta lemondását a román szövetségi kapitány

Foci vb 2026
2025.09.10. 18:46

Birodalmi kockázatok – Csinta Samu publicisztikája

Európa-liga
2025.08.28. 23:41

A PAOK és a Ludogorec fordított a visszavágón, a FCSB háromgólos sikerrel jutott El-főtáblára

Európa-liga
2025.08.28. 22:56

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Férfi kosárlabda, vb-előselejtező: a románok továbbjutottak a mieink csoportjából

Kosárlabda
2025.08.13. 20:47

Pánik Bukarestben: a drámai fordítás után mentőt hívtak az edzőhöz

Európa-liga
2025.08.08. 14:39
Ezek is érdekelhetik