Vécsei Bálint nem vakációzhat; Hanga Ádámnak fáj a kupadöntős vereség

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2022.05.24. 23:21
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

A hosszú idény után még nem vakációzhat Vécsei Bálint, a Ferencváros labdarúgója ugyanis tagja a Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő válogatott keretének. A 28 éves középpályás, aki a kispesti éveket követően játszott Olaszországban és Svájcban, aztán 2019 decemberében igazolta át az FTC, lapunknak azt mondta, legjobb magyarországi idényén van túl. Noha már a harmadik bajnoki címét szerezte az FTC-vel, a mostanira a legbüszkébb, mert a korábbi két alkalommal kevesebb játéklehetőséget kapott, a legutóbbi idényben viszont meghatározó tagja volt a csapatnak. Arról is beszélt, tartottak-e az idény közben érkező új vezetőedzőtől, Csercseszovtól, akiről az a hír járta, hogy kemény kezű tréner.

A második kosárlabda Euroliga-ezüstérmét szerző Hanga Ádám és spanyol klubcsapata már a bajnoki rájátszásra fókuszál, bár a Real Madrid 33 éves magyar klasszisa nem tagadja, még mindig nagyon fáj nekik a török Anadolu Efes elleni egypontos vereség. Igaz, két hónappal ezelőtt még ők maguk sem hitték volna, hogy finálét játszhatnak Belgrádban, Hanga mégis úgy érzi, számára a második hely szinte ugyanannyit ér, mint a tizedik. Ráadásul neki egy éven belül két vesztes finálé jutott, igaz, a tavalyi, Barcelonával elvesztett döntőben alig játszott, most viszont kulcsjátékos volt. Nagy kérdés, lesz-e még valaha lehetősége megnyernie az elitsorozatot.

A klubhűség szimbóluma, a 70-szeres válogatott Molcsányi Rita áprilisban lemondta a szereplést a nemzeti együttesben, azonban a röplabdázást nem hagyja abba. A Békéscsaba liberója – aki 2010 májusában Románia ellen lépett pályára először válogatott mezben – nehezen élte meg, hogy sérülése miatt nem tarthatott társaival a 2015-ös Eb-re, azonban a három évvel későbbi Arany Európa-liga-ezüstöt igazi mérföldkőnek tartja. Mostani döntését azzal magyarázza, hogy immár érzi, szüksége van a nyári regenerációra, hogy a következő bajnoki idényekben ne szenvedjen újabb sérüléseket. Arról is faggattuk, volt-e valaha konfliktusa valamelyik csapattársával.

Legfrissebb hírek

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
3 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2026.02.03. 23:44

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59
Ezek is érdekelhetik