DAC: Dunaszerdahelyre igazolt a korábbi Fradi-játékos

K. Zs.K. Zs.
2022.07.22. 20:23
null
Ammar Ramadan (balra) egy plusz egy évre írt alá (Fotó: DAC 1904)
A tavaly a Ferencvárosból Szlovákiába kerülő Ammar Ramadan a következő idényben is a Fortuna Ligában futballozik: a dunaszerdahelyi DAC pénteken bejelentette a középpályás szerződtetését.

A DAC a klub első szír játékosaként mutatja be a 21 éves Ammar Ramadant, aki a 2022–2023-as idény végéig szóló szerződést írt alá – a megállapodásnak további egyévnyi opció is a része.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen nagy klubbal köthettem szerződést, mint a DAC – idézi a dunaszerdahelyi klubhonlap Ammar Ramadant. – Ismerős környezetbe érkezem, ahol több volt csapattársam is futballozik. A DAC a megfelelő hely a továbbfejlődésemhez. Támadó felfogású labdarúgó vagyok, szélsőként vagy a tízes pozíciójában futballozom. Nagyon szeretek gólokat lőni, de gólpasszokat adni is. Erősségeim közé tartozik a cselezés, és bízom benne, hogy sok pozitív érzelemmel teli időszak áll előttünk.”

Ramadan a háború sújtotta Szíriából 14 esztendősen Olaszországba került, a Juventus utánpótlásánál kötött ki, majd 2019 februárjában a Ferencváros játékosa lett. A HLSZ kimutatása szerint 14 NB III-as mérkőzésen lépett pályára az FTC II-ben, a Soroksár kötelékében 17 NB II-es meccsen szerepelt, és a „nagy ” Fradiban van egy NB I-es meccse is.

A legutóbbi idényt a nagyszombati Spartaknál töltötte kölcsönben, ő lett a szlovák élvonal első szír labdarúgója. Eddig összesen 12 meccsen lépett pályára a Fortuna Ligában.

„Ammar próbajátékon szerepelt nálunk a felkészülés kezdete óta a nagyszombati kölcsönjátékának letelte után. Jó benyomást tett az edzői stábra, és bízunk benne, hogy képesek leszünk továbbfejleszteni a benne rejlő lehetőségeket” – fogalmazott Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

Legfrissebb hírek

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Meglepetés! Egy 1400 fős falu csapata kiverte a DAC-ot a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.09.15. 18:30

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
2026.09.06. 13:40

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
2026.09.05. 23:57

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
2026.09.04. 23:48