DAC: a vártnál sokkal gyorsabban meggyógyult Kalmár bokája

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2022.08.26. 19:25
null
Kalmár Zsolt ismét bevethető (Fotó: Földi Imre)
A múlt heti nagyszombati vereség után hazai pályán készül javítani a DAC, a Fortuna Liga 7. fordulójában a Trencsén ellen a lép pályára a sárga-kék csapat.

A múlt héten Nagyszombatban elveszítette veretlenségét a Dunaszerdahely.

„Kielemeztük a találkozót, tanulnunk kell a hibákból” – mondta a Nemzeti Sportnak Kalmár Zsolt, aki már a Spartak ellen visszatért a bokasérülése után a pályára.

„Az első ránézésre hosszabb kihagyásnak tűnt. Szerencsére nem szakadtak el a szalagok a bokámban. A zólyombrézói találkozó után egy hetet nem edzettem a srácokkal, ez idő alatt naponta két kezelésen vettem részt, erősítettem a szalagokat a bokámban. Nagyon sokat javult az állapotom, így a következő héten már visszatérhettem a csapatedzésekhez. Nincsenek fájdalmaim, minden rendben, nagyon várom a szombati találkozót” – folytatta a magyar játékos.

A MOL Arénába most az a Trencsén látogat, melynek az a Marián Zimenaz edzője, aki hosszú éveken keresztül a dunaszerdahelyi edző, Adrián Gula segítője volt.

„Gondolom, a mi stílusunkhoz hasonlóan játszik a Trencsén is. Az ellenfelünk az utolsó három bajnokiján hét pontot szerzett, szerdán a kupameccsen tizennégy gólt lőtt egy ötödosztályú csapatnak. A Trencsén mindig támadó felfogásban játszik, gólokban gazdag meccset szoktuk vele játszani. Jó összecsapás lesz most is. Bízom benne, hogy minél többet látogatnak ki a MOL Arénába, és mi jó játékkal és három ponttal fogjuk megörvendeztetni a szurkolóinkat” – zárta nyilatkozatát Kalmár Zsolt, aki korábban háromszor is betalált a Trencsén ellen, a 2019 novemberében elért találata a Hónap gólja lett a Fortuna Ligában.

Legfrissebb hírek

Győzött a DAC; döntetlent játszott a Sepsi az újoncrangadón

Minden más foci
2026.08.02. 20:01

Kettős győzelemmel ment tovább a DAC, és az FTC ellen búcsúzó Twentével játszik

Európa-konferencialiga
2026.07.30. 23:30

Ezek az együttesek várnak a magyar csapatokra a nemzetközi porondon – minden egy helyen a folytatásról

Európa-liga
2026.07.30. 22:46

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
2026.07.26. 19:46

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:40

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
2026.07.22. 17:56

Tuboly Máté meglátogatta a felvidéki tejfalusi focitábort

Magyar válogatott
2026.07.22. 11:53

Felkészülés: a DAC legyőzte a Bolton Wandererst

Minden más foci
2026.07.17. 20:34