UEFA: bajban néhány topklub, érik a pénzbüntetés – sajtóhír

K. Zs.K. Zs.
2022.08.24. 10:53
null
Képünk illusztráció (Forrás: AFP)
A Times információja szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a jövő hónapban megbüntetni készül tíz klubot, amiért megsértették a pénzügyi fair play szabályait (FFP) a 2020–2021-es idényben. Az angol lap úgy tudja, hogy köztük van az FC Barcelona, a Roma, a Juventus, az Internazionale, a PSG és a Marseille is.

 

A párizsiak néhány napja elismerték a L'Équipe francia sportnapilapnak, hogy megkapták az UEFA erről szóló levelét, de még megfontolják, elfogadják-e a pénzbüntetést, illetve a megengedettnél nagyobb hiányuk kezelésére vonatkozó feltételrendszert, mert szerintük vannak mentőkörülményeik. Az egyik a francia liga és a Mediapro televíziós közvetítésékről szóló megállapodásának tavalyi, jelentős bevételkieséssel járó összeomlása, a másik pedig, hogy Franciaországban nagyobb adóterheket viselnek a futballklubok, mint más európai országokban.

Ha egy klub nem fogadja el a költségvetése rendezésére vonatkozó UEFA-ütemtervet, a pénzbüntetésnél és az átigazolásokból történő kizárásnál súlyosabb büntetést kockáztat – akár az európai kupaporondról szóló átmeneti száműzetést is.

Nemzetközi médiaspekulációk szerint éppen ezért a Juventus és a súlyos adósságot maga előtt görgető FC Barcelona a többieknél nagyobb bajban van, mert esetükben – a tervezett, majd elbukott Európai Szuperligában vitt szerepük, illetve az európai szövetséggel megromlott kapcsolatuk miatt – nehezen elképzelhető, hogy egyezségre jutnak az UEFA-val, állítólag vissza is utasították a tárgyalást.

Helyi médiaértesülés szerint ugyanakkor az érintett további két olasz klub, az Internazionale és a Roma már egyezkedik az európai szövetséggel, hogy csökkenjen a kilátásba helyezett büntetés mértéke.

A Times arról is írt, hogy már zajlanak a vizsgálatok a 2021–2022-es idény esetleges pénzügyi szabálysértéseivel kapcsolatban is; az UEFA húsz klubot vont megfigyelés alá, közülük a lap az Arsenalt nevezte meg.

Mint ismert, az európai szövetség pénzügyi fair play szabályainak lényege nagy vonalakban az, hogy a klubok kiadásai lehetőleg ne haladják meg a bevételeiket, és ily módon a kontinens futballélete fenntarthatóan fejlődjön. A szabályrendszert legutóbb idén tavasszal módosították.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45