DAC: Szánthó Regő biztos volt csapata győzelmében

2022.09.04. 15:21
null
Szánthó Regő (Fotó: Lelkes Ernő, archív)
Mint arról korábban beszámoltunk, győzelemmel búcsúzott a DAC a hazai gyeptől – a sárga-kékek 1–0-ra legyőzték a Zemplín Michalovcét (Nagymihályt). A Mol Arénában hat és fél év után fűcserére kerül sor, így a legközelebbi hazai találkozóját bő egy hónap múlva, október 9-én játssza a Dunaszerdahely.

 

,,A mai teljesítményünk nem volt átlagon felüli. Nagyon lényeges, hogy a csapat megtanulja megnyerni az ilyen mérkőzéseket – korábban gondot okozott ez nekünk. Meg kell tanulnunk, hogy van olyan találkozó, amelyen dominálunk, és van, amikor keményen kell harcolni, küzdeni azért az egy gólért” – értékelt a DAC mestere, Adrián Gula.

A sárga-kékek nem játszottak olyan kitűnően, mint szerdán a Slovan ellen, ugyanakkor akaratuknak meglett a gyümölcse. A gólon kívül csak kétszer találták el a kaput: mindkét lövést Szánthó Regő eresztette meg.

„Sokáig nem sikerült gólt szereznünk, de biztos voltam a győzelemben. Nem éreztem, hogy a csapat aggódott volna. Sajnos egyik próbálkozásom sem ért gólt, pedig jól helyeztem őket. Úgy érzem, legközelebb több szabadrúgást kell kiharcoljunk, a legfontosabb pedig, hogy végül megérdemelten megszereztük a három pontot.”

,„Nagyon nehéz volt– fújt egy nagyot a pályán egy órát töltő Kalmár Zsolt, amikor értékelni kezdte a Nemzeti Sportnak a mérkőzést. – Próbáltunk türelmesen játszani, megtalálni a lehetőségeket. Kemény volt, mert nagyon mélyen védekezett az ellenfél. Tudjuk, nem futballoztunk olyan jól, a jövőben növelnünk kell a nyomást a pályán. Azonban az ilyen meccseket is, mint ez, meg kell nyerni. Ha az elején betalálunk, azt gondolom, több gólt is szereztünk volna utána. A pályán jól éreztem magam, de volt egy-két hibám. Fizikálisan, úgy gondolom, már rendben vagyok. Az, hogy a finom megoldások mikor mennek majd jobban, meccsek kérdése.”

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő Besztercebányára tart – NS-infó

Légiósok
2026.06.09. 16:43

Három játékostól búcsúzik a Zsolna, Szánthó Regő sem marad

Légiósok
2026.06.03. 18:05

Kalmár Zsolt: Vissza akarom adni a Gyirmótnak mindazt, amit kaptam tőle

Labdarúgó NB II
2026.05.31. 07:25

Szánthó Regő: Remek érzés kupagyőztesnek lenni!

Minden más foci
2026.05.02. 13:32

Kupagyőztes lett a Zsolnával Szánthó Regő

Minden más foci
2026.05.01. 18:24

Szánthó Regő: Jó érzés volt visszatérni Dunaszerdahelyre

Minden más foci
2026.04.26. 10:31

Niké Liga: elmarad a magyaros párharc Dunaszerdahelyen

Minden más foci
2026.04.25. 09:31

Kalmár Zsolt három góllal és három előkészítéssel tért vissza a pályára

Labdarúgó NB II
2026.03.29. 20:50
Ezek is érdekelhetik