Csúcstalálkozó jön a Bundesligában; beszélgetés Szabó Istvánnal és Banó-Szabó Bencével

S. T. J.S. T. J.
2022.10.07. 23:30
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.


Szombaton rajtol a férfi élvonalbeli vízilabda-bajnokság. Hagyományos idényfelvezetőnkben megtippeljük a bajnokság végeredményét is, a jóslat pedig úgy szól, hogy a dobogós helyek minden bizonnyal a Ferencváros, az OSC és a Vasas között dőlnek el, míg a negyedik elődöntős helyre a csendben készülő Honvéd érhet oda. Igaz, az immár szövetségi kapitányként is bizonyító Varga Zsoltnak ismét újra kell fazoníroznia a Fradit, a Görögországba igazoló Vámos Mártont ugyanis egy az egyben nem lehet pótolni.

A müncheni Európa-bajnokság után a triatlonosok első nagyobb verseny jön, Cagliariban folytatódik a világbajnoki sorozat,Az olimpiai hetedik helyezett Bicsák Bence lapunknak elmondta, kiköltözött Spanyolországba, az egyik társával bérel egy lakást Gironában az elkövetkezendő egy évben, így jelenleg ez a „főhadiszállása”. „Elképesztően befogadó csapatba kerültem, a munka pedig biztató, még akkor is, ha sokszor a végsőkig kimerülök” – mondta Bicsák, aki arról is beszélt, zajlik az olimpiai kvalifikációs időszak, ő pedig úgy szeretne kijutni Párizsba, hogy ereje teljében állhasson majd rajthoz.

Apa és fia. Vezetőedző és játékos. Ugyanannál a csapatnál... A szó szoros értelmében (is) családias hangulatú beszélgetést olvashatnak Képes Sport mellékletünkben az NB I-ben újoncként is remeklő, immár éllovas Kecskeméti TE élén álló Szabó Istvánnal és legkisebb fiával, az édesanyja vezetéknevét is felvevő Banó-Szabó Bencével. A KTE egyik kulcsembere azt is elárulta kollégánknak, hogy az utóbbi időben egyre jobban szeret főzni, és a Séfek séfe az egyik kedvenc tv-műsora.

Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
12 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
Tegnap, 0:35

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57