Brazília: nem edzősködik többet a világbajnok csapat mestere

2022.11.14. 11:39
null
Luiz Felipe Scolari visszavonult az edzősködéstől (Fotó: Getty Images)
Nem dolgozik többet edzőként Luiz Felipe Scolari, aki 2002-ben a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként világbajnoki címet nyert – írja az MTI.

Scolari vasárnap jelentette be döntését, miután csapatával, az Athletico Paranaensével – amelynek irányítását májusban vette át – 3–0-ra legyőzte a Botafogót a bajnoki idény utolsó meccsén, és a 6. helyen végzett a brazil első osztályban.

A 74 éves szakember nem távolodik el a labdarúgástól, de még a curitibai klubtól sem. Távozásakor hozzátette: ő lesz az Athletico Paranaense új technikai igazgatója, majd a kispadra utódjaként Paulo Turrát, eddigi másodedzőjét nevezte ki.

Scolari kétszer, 2001–2002, valamint 2012–2014 között volt a brazil válogatott szövetségi kapitánya. Előbbi időszakban vb-aranyérmet nyert csapatával, míg a második periódusában Konföderációs-kupát, a hazai rendezésű vb-n viszont csalódást jelentő negyedik helyen végzett az együttese.

Scolari a Gremio edzőjeként 1995-ben nyert Libertadores-kupát, amelyet a Palmeirasszal 1999-ben hódított el. Előbbivel 1996-ban, utóbbival 2018-ban lett brazil bajnok. Az idén döntős volt a Libertadores-kupában az Atletico Paranaensével. Egyebek mellett irányította a portugál válogatottat – 2003–2008-ig –, amely 2004-ben házigazdaként döntőig jutott az Európa-bajnokságon, míg 2008 és 2009 között a Premier League-ben a Chelsea-t vezette.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo: Olyan volt, mintha már visszavonultam volna a futballtól

Foci vb 2026
2026.06.23. 21:56

Cristiano Ronaldo megszerezte az első és a második gólját is a vb-n – videók

Foci vb 2026
2026.06.23. 21:20

Ronaldo megtörte gólcsendjét, duplázott, Portugália pedig kiütötte Üzbegisztánt

Foci vb 2026
2026.06.23. 21:17

Üzbegisztán ellen érhet véget a Cristiano Ronaldo-korszak

Foci vb 2026
2026.06.23. 12:13

Vb 2026: Neymar nem utazik el a Haiti elleni mérkőzésre

Foci vb 2026
2026.06.18. 17:29

Lélegeztetőgépre került az 1994-ben vb-győztes brazil válogatott szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2026.06.18. 17:06

Roberto Martínez: A hozzáállással elégedett vagyok

Foci vb 2026
2026.06.17. 22:21

Nemcsak a spanyolok tudnak botlani: a portugálok is ikszeltek a nyitó mérkőzésükön

Foci vb 2026
2026.06.17. 21:00
Ezek is érdekelhetik