Futsal: Debrecenben rendezik meg a női Európa-bajnokság négyes döntőjét

CS. M.CS. M.
2022.11.29. 10:49
null
A legfontosabb helyszín, a debreceni Főnix Aréna (Fotó: UEFA)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos oldalán jelentette be, hogy 2023-ban Debrecenben rendezik meg a női futsal Európa-bajnokság négyes döntőjét.


"Magyarország ad otthont a négyes döntőnek" – írta kedd délelőtt hivatalos oldalán az UEFA, amely közölte, hogy az esemény jövőre, március 16. és 19. között lesz Debrecenben, a Főnix Arénában.

A négyes döntő helyszínéül szolgáló aréna – amely csaknem 7000 ember befogadására képes – 2010-ben a férfi futsal Eb egyik helyszíne volt, sőt a döntőt is ott rendezték.

Ez mindössze a harmadik női futsal Eb-négyes döntő, az első két alkalommal Portugália és Spanyolország találkozott egymással a fináléban (és mind a kétszer előbbi nyert). Ez a két nemzet ezúttal is ott van a legjobb négyben, rajtuk kívül Ukrajna és Magyarország küzdhet az aranyéremért.

A magyar válogatott legutóbb a negyedik helyen végzett, míg a mostani tornára októberben kvalifikálta magát, amikor megnyerte a csehországi selejtezősorozatot.

Magyarországon 2023-ban női futsal Eb-négyes döntőt, U17-es férfi Európa-bajnokságot és Európa-liga-döntőt is rendeznek.

 

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

A rekorder edző az Extraliga elődöntőjébe vezetné a Debrecent

Röplabda
2026.09.18. 10:21

Korábbi NB I-es játékossal keserítené meg a debreceniek életét a harmadik ligás gödöllői együttes

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 10:07

Bogdán Ádám: Kockáztatni kell, csak nem mindegy, hogy mennyit

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 06:32

Felkészülés: kikapott Ukrajnától a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.10. 20:03

A női futsalválogatott döntetlent játszott az Eb-ezüstérmes Ukrajnával

Magyar válogatott
2026.09.09. 20:13

Egri Imre: Nagyon feldobott, amikor szólt a mester, hiszen eljött a pillanat, amire vártam

Labdarúgó NB I
2026.09.08. 14:24