Wales: a világbajnokság után megváltozhat a válogatott neve

2022.11.01. 10:20
null
Cymru néven szerepelhet Wales (Fotó: Getty Images)
Wales labdarúgó-szövetsége azt fontolgatja, a világbajnokság után megteszik a szükséges lépéseket, hogy a válogatott a jövőben Cymru néven szerepeljen – hívta fel a figyelmet az ESPN.

 

„A csapatot mindig is Cymru néven emlegettük itthon – árulta el Noel Mooney, a Walesi Labdarúgó-szövetség vezérigazgatója. – Így hívjuk a nemzeti csapatainkat. Cymruk vagyunk.”

Hozzátette, nemzetközi viszonylatban még sok teendőjük van, hogy átnevezzék a válogatottat, ezért a katari vb-n még Walesként fognak szerepelni.

„Azt hiszem, hogy 2023-ban megkezdhetjük a tárgyalásokat a változtatásról.”

Az ötlet onnan jött, hogy Wales egyik csoportellenfele, Törökország a 2024-es németországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében már nem az angol nyelvű változat szerint fog versenyezni, hanem a török megfelelőjeként, azaz Türkiye néven.

Mooney azt is elmondta, nem hivatalos beszélgetések zajlottak már az UEFA-n belül arról, hogy a törökökhöz hasonlóan más országok is megváltoztathassák a nevüket úgy, ahogyan a hazájukban hívják őket.

Hungary helyett Magyarország? Ez még a jövő zenéje.

Legfrissebb hírek

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
2026.08.12. 19:01

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Országos razzia – labdarúgó-vezetőket vettek őrizetbe Törökországban

Minden más foci
2026.07.17. 13:41

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51