Uruguay: eltiltottak négy válogatott játékost

2023.01.27. 18:24
null
Három másik játékoson kívül Edinson Cavani is eltiltást kapott (Fotó: Getty Images)
Négy uruguayi játékost tiltott el a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) pénteken, mivel „agresszívan konfrontálódtak” a játékvezetőkkel csapatuk búcsúja után a katari világbajnokságon.

Fernando Muslera és José María Giménez négy-négy, Edinson Cavani és Diego Godín egy-egy találkozót lesz kénytelen kihagyni. Ezen felül futballal kapcsolatos közösségi szolgálatot kell végezniük, valamint akár 20 ezer svájci frankig terjedő pénzbüntetést befizetniük. Az uruguayi szövetséget 50 ezer svájci frankra, valamint szektorbezárásra büntették.

Az uruguayi játékosok a Ghána elleni utolsó csoportmérkőzés hármas sípszavát követően kerültek összetűzésbe a német Daniel Siebert játékvezetővel, mivel véleményük szerint Cavani esése után tizenegyest kellett volna kapniuk a hosszabbításban. A találkozót 2–0-ra nyerte a dél-amerikai együttes, azonban a nyolcaddöntős szerepléshez még egy gólra lett volna szükségük, ezzel az eredménnyel viszont véget ért számukra a világbajnokság.

A lefújást követően Cavani és Giménez kérdőre vonta a bírót a szabálytalanságért, ezért pedig mindketten egy-egy sárga lapot kaptak. Az már december elején nyilvánosságra került, hogy az incidens közben a tumultusban Giménez hátulról lekönyökölte a FIFA egyik versenyigazgatóját, Cavaninak pedig a játékvezető videomonitorjával gyűlt meg a baja, amit úgy talált el, hogy a technikai készülék a földre esett. A dél-amerikaiak ezzel a vád szerint megsértették a sportszerűség szabályait, illetve helytelen magatartást tanúsítottak hivatalos tisztségviselőkkel szemben.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
4 órája

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
Tegnap, 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29