Játékossors: debütálása másnapján visszavonult a török válogatott középpályás

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.13. 14:16
null
Emre Colak néhány éve még Lionel Messit próbálta féken tartani a Camp Nouban, most a visszavonulás mellett döntött (Fotó: Getty Images)
Nem várt fordulatot vett Emre Colak spanyolországi kalandja. A négyszeres török válogatott középpályás vasárnap este 30 percet játszva debütált új csapatában, a spanyol harmadosztályú Intercityben, majd néhány órával később az Instagram-oldalán közölte követőivel, hogy felhagy a profi labdarúgással – szúrta ki a Marca.

A korábban a Galatasarayt, a Deportivót és az Istanbul Basaksehirt is erősítő, háromszoros török bajnok, kupagyőztes, illetve szuperkupa-győztes labdarúgó még januárban igazolt a spanyol harmadik vonalban vitézkedő, a Király-kupában az FC Barcelonát is megszorongató együtteshez. Bemutatkozására vasárnap került sor, a 61. percben lépett pályára a Bilbao Athletic (az élvonalbeli Athletic Bilbao tartalékcsapata) ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen, majd a lefújás után együtt ünnepelt a szebb napokat látott venezuelai kiválósággal, Mikuval (aki korábban többek között a Celticben, a Valenciában és a Getafében is futballozott).

Emre Colak órákkal később az Instagram-oldalán jelentette be, hogy felhagy a profi futballal.

Befejezem a profi futballt. Isten áldjon titeket, mától a családom boldogságáért dolgozom. Egy életem van, szeretném a szeretteim körében eltölteni azt” – írta Emre Colak.

 

 

A Marca úgy tudja, hogy a harmadosztályú bajnokság 14. helyén álló klubot is váratlanul érte a bejelentés.

Mi is az Instagramon értesültünk a dologról, nem számítottunk erre. Nem tudjuk, hogy a földrengés miatt döntött-e így. Jelenleg is tárgyalunk a játékossal, megpróbálunk egyezségre jutni, de egyelőre semmilyen hivatalos információm nincs” – mondta a legnagyobb spanyol lapnak egy klubon belüli, meg nem nevezett forrás.

 

Legfrissebb hírek

A törököket a görögök követték a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
2025.09.09. 22:30

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2025.09.09. 10:26

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Otthon omlott össze Törökország a spanyolok ellen, hatot kaptak Konyában

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:40

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01

Ez ujjgyakorlat volt: egy félidő alatt lerendezték a spanyolok a bolgárokat Szófiában

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:38
Ezek is érdekelhetik