Sportrádió: Fehér hollók vagyunk a bajnokságban – Diószegi László

R. D. P.R. D. P.
2023.02.02. 18:06
null
Diószegi László biztosra vette, hogy elhalasztják a döntést (Fotó: Földi Imre)
Ismét Diószegi László volt a Sportrádió vendége: a Sepsi OSK elnöke a csütörtöki Sport reggelben választ adott arra a kérdésre, hogy hol tart a székely klub és az FCU Craiova ügye – mint ismert, a két csapat összecsapását magyarellenes rigmusok miatt a játékvezető először félbeszakította, majd a 26. percben le is fújta a román Superligában.

 

Diószegi László szavaiból kiderül, hogy egyáltalán nem lepte őt meg a legfrissebb „fejlemény”, amely nem más, mint a döntés elhalasztása.

A 26. percben lefújták a Sepsi meccsét a vendégultrák magyarellenes rigmusai miatt!
„Kockázatos, de korrekt döntés” – visszhangok a félbeszakadt Sepsi-meccs után
Az FCU Craiova szerint a Sepsi a felelős a magyarellenes rigmusokért
Nem zárhatjuk ki az ellenfél szurkolóit – Diószegi

„A bizottság szerdán ült össze, de én biztos voltam benne, hogy a döntéshozatalt elhalasztják. Ez meg is történt, méghozzá azzal az indoklással, hogy várják a Craiova bizonyítékait. A Napnál is világosabb, hogy mi történt, szóval nem tudom, mi lehet a markukban. Ez az ügy egyedülálló az országban, sőt talán egész Európában” – mondta a Sepsi tulajdonosa és egyben elnöke Harsányi Leventének és Risztov Évának.

Diószegi azt is elárulta, hogy leghamarabb mikor hozhatnak döntést az ügyben.

„Ugyan vannak törvények, de itt állandóan a kiskapukat keresik. Kíváncsi vagyok, hogy február nyolcadikán megszületik-e a döntés vagy tovább húzzák az ügyet.”

Diószegi László feltárta, hogy nem beszélt a Craiova tulajdonosával, akinek unokatestvére a meccs után elnézést kért a magyarellenes rigmusokért.

„Nem szoktunk beszélgetni egymással. Az igazság az, hogy mi fehér hollók vagyunk ebben a bajnokságban. Nekem egyetlen tulajdonos telefonszáma sincs meg, de ők sem igazán tartják a kapcsolatot egymás között. A Craiova tulajdonosának unokatestvére kinn volt a mérkőzésen, bocsánatot kért tőlem a történtekért. Aztán három óra múlva gyökeres változás következett be, elkezdtek támadni bennünket.”

A beszélgetést ide kattintva hallgathatja meg.

Legfrissebb hírek

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
2026.09.21. 22:05

Hiába parkolta be a buszt Aradon a Sepsi, kikapott a székelyföldi csapat

Minden más foci
2026.09.18. 19:23

A Sepsi visszavágott a CFR-nek a kupában elszenvedett vereségért

Minden más foci
2026.09.12. 20:09

Eppel gólt lőtt, de a Csíkszereda és a Sepsi is ötöt kapott

Minden más foci
2026.09.05. 19:04

Nem bírt a CFR-vel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
2026.09.01. 19:34

A 18 éves Batzula Hunor góljával vezetett, de végül megint ikszelt a Sepsi

Minden más foci
2026.08.23. 17:52

Hosszabbítás után harcolta ki a Román Kupa csoportkörébe jutást a Sepsi

Minden más foci
2026.08.19. 20:55

Az MTK-ból igazolt szűrőt a Csíkszereda

Minden más foci
2026.08.17. 16:05