Törökország: élve találtak rá a romok alatt a ghánai játékosra

Vágólapra másolva!
2023.02.06. 21:21
null
Atsu örülhet a megmenekülésnek (Fotó: Getty Images)
A portugál A Bola sportlap értesülései szerint élve találták meg a török labdarúgó-élvonalban szereplő Hatayspor 65-szörös ghánai válogatott középpályását, Christian Atsut, aki a hétfő hajnalban és délelőtt Törökország déli részét és Szíriát sújtó nagy erejű földrengések következtében rekedt a romok alatt.

 

Amint arról beszámoltunk, hétfő hajnalban és délelőtt több nagy erejű földrengés rázta meg Törökország déli részét és Szíriát. A 7.7-es és 7.8-as magnitúdójú rengések kora estére majdnem 3000 áldozatot követeltek, ám sokak nyomára nem akadtak rá a romok alatt.

Hétfő estig közéjük tartozott a török élvonalban szereplő Hatayspor 65-szörös ghánai válogatott középpályása, Christian Atsu – aki vasárnap még győztes gólt szerzett csapata bajnokiján –, valamint a csapat sportigazgatója, Taner Savut és a klub tolmácsa is. Ráadásul utóbb kiderült, hogy a Hatay első csapatából nemcsak Atsu, hanem a középpályás Onur Ergün, valamint a két védő, Kerim Alici és Burak Öksüz is hiányzik.

Este aztán a portugál A Bola sportlap közölte: a romok alól Alici korábban a maga erejéből már kiszabadult, és estére a másik három labdarúgót is megtalálták, mindannyian életben vannak. A többiek állapotáról nem számolt be a portugál lap, Atsuról viszont azt írja: a ghánait kimentése után a jobb lábának – bővebben nem részletezett – sérülése, továbbá légzési nehézségek miatt egy helyi kórházba szállították.

Egy ghánai sportújságíró, Saddick Addams a történtek részleteiről osztott meg korábban információkat. Twitter-bejegyzéséből kiderül, úgy értesült, hogy „Atsuék egy a földrengésben összeomlott épület kilencedik emeletén voltak a katasztrófa bekövetkeztekor. Három játékost és a klub egyik képviselőjét megtalálták a romok alatt, és kiszabadították. A klub további képviselői a helyszínen vannak, a keresés folytatódik”.

Legfrissebb hírek

A törököket a görögök követték a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
2025.09.09. 22:30

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2025.09.09. 10:26

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Otthon omlott össze Törökország a spanyolok ellen, hatot kaptak Konyában

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:40

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21

Gülsen Karanis Eksioglu a válogatottba várja Szalai Attiláékat

Minden más foci
2025.08.08. 06:34
Ezek is érdekelhetik