Törökország: nem találják a ghánai válogatott játékost a földrengés után

2023.02.06. 14:13
Romok alatt rekedhetett a törökországi földrengés során a Hatayspor 65-szörös ghánai válogatott futballistája, Christian Atsu – számolt be róla a Mirror és a The Sun török sajtóhírekre hivatkozva.

Christian Atsu egyelőre nem került elő a törökországi földrengést követően (Fotó: Getty Images)

Erős földrengések rázták meg Törökországot és Szíriát hétfőn hajnalban. A 7,7-es magnitúdójú rengés a Hatayspor játékosát, Christian Atsut is érintette, aki több csapattársával ellentétben azóta sem került elő. A klub sportigazgatóját, Taner Savutot szintén keresik a mentőexpedíciót végzők.

Atsu vasárnap délután a 97. percben győztes gólt szerzett a török Süper Ligben.

A tragédiában már több mint ezren veszítették életüket. Több száz épület összedőlt, így valószínűsíthető, hogy sokan a romok alatt rekedtek.

Papíron a Hatayspor tagja a magyar válogatott Varga Kevin is, de mint azt jeleztük, a szélső távozni készül a csapattól, amely nem is nevezte őt a keretbe a legutóbbi bajnokiján. A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy Varga Magyarországon tartózkodik.

A Hatayspor vezetőedzője, Volkan Demirel könnyek között kért segítséget az égiektől és a mentőexpedíciót végzőktől.

Legfrissebb hírek

Íme, a tizenhat kieső ország hivatalos vb-helyezése

Foci vb 2026
2026.06.28. 17:34

Montella: Nem kell 24 évet várni az újabb török vb-részvételre

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:45

Törökország továbbra is hibátlan a házigazdák ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:51

Megdőlt a vb-gólrekord, Törökország hajrában szerzett góllal, az amerikaiak elleni győzelemmel búcsúzott

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:03

Az eddig gól nélküli törökök háromszor is betaláltak az amerikaiaknak – videó

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:17

Indul a Törökország–Egyesült Államok és a Paraguay–Ausztrália mérkőzés

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:01

Vb 2026: a török szövetség elnöke kiállt a kapitány mellett

Foci vb 2026
2026.06.22. 12:44

Így vette át a meccs embere díjat a paraguayi gólszerző

Foci vb 2026
2026.06.20. 10:40
Ezek is érdekelhetik