Zidane: Talán júniusig van időm, de gyorsan pöröghetnek az események

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2023.02.17. 16:47
null
Zinédine Zidane az Alpine nagyköveteként vett részt az istálló új F1-es autójának csütörtöki bemutatóján (Fotó: AFP)
Zinédine Zidane 2021-ben távozott legutóbb a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid kispadjáról. A vezetőedzőként sorozatban háromszoros Bajnokok Ligája-győztes legenda csütörtökön, az Alpine 2023-as F1-es autójának bemutatóján sejtelmes nyilatkozatot adott a jövőjével kapcsolatban.

A játékosként aranylabdás, egyszeres BL-győztes Zinédine Zidane 2016-ban ült le a Real Madrid első csapatának kispadjára. A 2015–2016-os, a 2017–2017-es és a 2017–2018-as idényben egyaránt elhódította a Bajnokok Ligája serlegét az együttessel, két-két alkalommal nyerte meg az UEFA Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot, valamint egyszer-egyszer a bajnokságot és a spanyol Szuperkupát.

2018-ban meglepetésre távozott, mindazonáltal 2019-ben visszatért, és 2021-es búcsújáig további egy-egy alkalommal diadalmaskodott a bajnokságban és spanyol Szuperkupában a „királyi gárdával”. Azóta számos sajtóhír jelent meg azzal kapcsolatban, hogy Zidane melyik csapat kispadjára ülhet, de a szakember azóta nem vállalt munkát.

Zidane fellépése volt az egyik meglepetés az Alpine A523 kódjelzésű F1-es autójának csütörtöki leleplezésén – ő lett az istálló új nagykövete. Az olasz sportújságíró, Fabrizio Romano a hivatalos Twitter-oldalán idézett a mester által az eseményen mondottakból. Ebből kiderül, hogy a világbajnok hamarosan ismét munkába állna: „Most van időm, ám nem tudom, meddig. Azt viszont tudom, hogy újra edző akarok lenni. Talán júniusig van időm, de gyorsan pöröghetnek az események. Az biztos, hogy a vágyam az edzősködés folytatása” – mondta Zidane.


Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik