Írország: autizmussal diagnosztizálták a 98-szoros válogatott játékost

2023.03.29. 13:54
null
James McClean a franciák elleni Eb-selejtezőn lépett pályára 98. alkalommal az ír válogatottban (Fotó: Getty Images)
James McClean, az írek 98-szoros válogatott labdarúgója bejelentette, hogy autizmussal diagnosztizálták.

„Hosszú út áll mögöttem, és most, hogy megvan a diagnózis, itt az ideje, hogy megosszam mindenkivel” – írta a 33 éves játékos a közösségi oldalán, hangsúlyozva: azért hozta nyilvánosságra a betegségét, hogy támogassa autista kislányát.

„Ahogy mindannyian tudjátok, a lányom, Willow-Ivy autista. Az elmúlt négy évben csodálatosan változott az élete, de nekem, mint az édesapjának nehéz volt szembesülnöm azzal, hogy mennyi akadállyal és kihívással találkozik nap mint nap” – fogalmazott a Wigan Athletic középpályása.

Felidézte: ahogy a feleségével egyre többet megtudtak az autizmusról, egyre jobban felismerték, hogy sokkal több a hasonlóság közte és a lánya között, mint azt korábban hitték.

„Sok olyan apró vonása van, amit magamban is látok” – írta McClean, aki aztán önmagát is kivizsgáltatta, ekkor derült ki, hogy ő is autista.

„Gondolkodtam azon, hogy ezt nyilvánosságra hozzam-e. Willow-Ivyért teszem, mert szeretném, ha tudná, hogy megértem őt, és hogy az autizmus nem állíthatja meg abban, hogy elérje a céljait és megvalósíthassa az álmait” – fogalmazott a labdarúgó.

McClean hétfő este, a franciák elleni dublini Európa-bajnoki selejtezőn (0–1) lépett pályára 98. alkalommal az ír válogatottban.


 

Legfrissebb hírek

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
7 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26