Labdarúgás: a szaúdiak fizetik a szudániak marokkói kapitányát

2023.03.13. 18:39
A marokkói Badu Zaki lett a szudáni labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, de a fizetését a szaúd-arábiai szövetségtől kapja.

A két ország labdarúgó-szövetsége között múlt héten létrejött együttműködési megállapodás értelmében a szaúdiak állják Zaki segítőjének fizetését is, újjáépítik a szudáni szövetség székházát, korszerűsítik az Olimpiai Stadiont, továbbá edzőtáborozási lehetőségekben, valamint a játékvezetők és edzők képzésében, a médiaháttér fejlesztésében is segítenek, illetve konkrét pénzügyi támogatást is adnak a szudániaknak.

Zaki kapusként oroszlánrészt vállalt abban, hogy Marokkó volt az első afrikai válogatott, amely továbbjutott a világbajnokság csoportköréből, amikor 1986-ban legyőzte Portugáliát, majd döntetlent játszott Angliával és Lengyelországgal. Ugyanebben az esztendőben az év legjobb afrikai labdarúgójának választották meg.

Zaki lett a szudáni szövetségi kapitány (Fotó: Getty Images)
Zaki lett a szudáni szövetségi kapitány (Fotó: Getty Images)

Az edző irányította már hazája válogatottját is, amely a 2004-es Afrikai Nemzetek Kupáján (ANK) a döntőig jutott vele. Klubszinten változatos karriert futott be, a Vidad Casablancával például bajnok lett.

A 63 éves Zaki jövő csütörtökön mutatkozhat be a szudáni kispadon, amikor Gabonnal játszanak ANK-selejtezőt. Új csapatának két meccs után három pontja van, Gabon mellett Mauritánia szerepel még a csoportban. A jövő januári tornára az első két helyezett jut ki.

Legfrissebb hírek

A Zöld-foki-szigeteknek csoportmásodik helyet ért az újabb döntetlen

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:00

Videó: Muslera újabb hibája után győztek a spanyolok

Foci vb 2026
2026.06.27. 02:57

Yamal, Oyarzabal, Baena hármassal rohamoznak a spanyolok Uruguay ellen – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:57

A skótok ellen néhány percre beállhat Neymar – vagy esetleg többre is?

Foci vb 2026
2026.06.24. 13:36

Mourinhónak nem kell a marokkói szupertehetség, az argentin világbajnokra fáj a foga – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.06.23. 15:30

Oyarzabal beállította Fazekas László rekordját – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.21. 21:03

Statisztikák: először esett három gól az első „taktikai reklámszünet” előtt ezen a vb-n

Foci vb 2026
2026.06.21. 20:30

Yamal és Oyarzabal 24 perc alatt lerendezte Szaúd-Arábiát, könnyedén nyertek a spanyolok

Foci vb 2026
2026.06.21. 20:10
Ezek is érdekelhetik