Ferencváros: Az FTC-nél valósíthattam meg a gyerekkori álmomat – Laidouni

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.04. 17:20
null
Laidouni élete egyik legjobb időszakát töltötte el Magyarországon (Fotó: AFP)
A Ferencváros korábbi futballistája, Aissa Laidouni az Onze Mondial című francia magazinnak adott egy hosszabb lélegzetvételű interjút az életéről, amiben a Fradiban és Magyarországon eltöltött éveiről és élményeiről is beszámolt.

A tunéziai válogatott játékos már a Ferencvárosba igazolásának részleteit is megosztotta az interjúban.

„Először kételkedtem, azt hittem, csak szép szavakkal próbálnak elcsábítani, aztán megértettem a klub komolyságát és ambícióit. Franciaország után a legfőbb célom az volt, hogy olyan klubhoz csatlakozzak, amely részt vesz az európai sorozatokban, így egyeztek az elképzeléseink a Fradival, szóval nem okozott gondot elkötelezni magam a klub mellett” – mesélte el Laidouni.

Ezt követően a 26 éves futballista első Bajnokok Ligája-tapasztalatai is szóba kerültek.

„Mint mondta,, azt hittem, csak szép szavak, amiket a Fradi vezetői beszéltek, de végül ténylegesen a BL-ben találtam magam. Az FTC-nél valósíthattam meg a gyerekkori álmomat. Már a selejtezőkben is neves csapatokkal találkoztunk és akkor megértettem, milyen komoly meccseken veszek részt. Mindezen felül ráadásul játszhattam Messi Barcelonájával és Ronaldo Juventusával is. Mi mást kívánhatna az ember?”

A FTC-n kívül Magyarországról és az itt eltöltött esztendőkről is szólt pár szót az Union Berlin középpályása.

„A Romániában eltöltött éveim után biztos voltam benne, hogy Magyarországon minden rendben lesz, főképp az ország legjobb csapatának tagjaként. Két és fél évet töltöttem ott és elmondhatom, ez volt életem egyik legjobb időszaka. Ekkor kezdtem el igazán élvezni a futballt és élni a focistaéletet. Az emberek megállítottak az utcán, képeket kértek tőlem és igazán fontos meccseket játszhattam.”

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
5 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
6 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
20 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik