Átigazolás: CR visszatérne Madridba, de nem játékosként – sajtóhír

S. B.S. B.
2023.05.02. 16:18
null
Ronaldo nem érzi jól magát Szaúd-Arábiában (Fotó: AFP)
Az El Nacional értesülési alapján Cristiano Ronaldo nem érzi magát otthonosan az Al-Naszrnál, és visszavágyik a spanyol fővárosba, ahol már valószínűleg nem játékosként lenne rá szükség.

 

A spanyol lap szerint Ronaldónak rendkívül nehezen sikerül az alkalmazkodás az új országhoz és annak szigorú szabályaihoz, ráadásul még nyelvi nehézségekbe is gyakran ütközik. Ezenkívül problémát okoz számára az Al-Naszrba való beilleszkedés is, szóval megbánta, hogy a távozás mellett döntött.

Miután a 38 éves világsztárnak és a Manchester Unitednek elváltak útjaik januárban, Ronaldo nem tudott ellenállni a futballtörténelem legnagyobb, évi 200 millió eurós ajánlatának, de látszik, nem minden a pénzről szól az ötszörös aranylabdás életében.

A hírek szerint a szíve Madridba húzza vissza, ahol a karrierje legsikeresebb éveit töltötte. Ezúttal viszont úgy tűnik, nem játékosként, hanem nagykövetként számítana rá Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke. Az El Nacional szerint a klubvezető garantálni tudja Ronaldónak, ha bármikor a visszatérés mellett dönt, akkor biztosan tud neki munkát ajánlani a Santiago Bernabéuban.

Legfrissebb hírek

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 13:35

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2026.08.12. 10:24

Cristiano Ronaldo színészként is kipróbálja magát

Minden más foci
2026.07.30. 08:56

Az utolsó tangó – búcsúzó vb-sztárok

Képes Sport
2026.07.27. 16:36

Már 187 millió euró az adóssága Ronaldo szaúdi futballklubjának

Minden más foci
2026.07.27. 12:51

Ez a szurkoló kimaxolta a CR7-tel való gonoszkodást – videó

Foci vb 2026
2026.07.16. 19:51

Jorge Jesus: Cristiano Ronaldo számomra sosem lesz probléma forrása

Foci vb 2026
2026.07.10. 18:21