Játékossors: Andrés Iniesta távozik japán klubjától

D. S. B.D. S. B.
2023.05.25. 08:16
null
Andrés Iniesta július 1-jén távozik a Vissel Kobétól (Fotó: Getty Images)
A japán labdarúgó-bajnokságban szereplő Vissel Kobe hivatalos honlapján számolt be róla, hogy július elsején távozik a csapat világbajnok és Európa-bajnok spanyol középpályása, az FC Barcelona ikonja, Andrés Iniesta, aki azonban még nem vonul vissza.

 

A 39 éves labdarúgó szerződése eredetileg 2024. január 31-ig szól, ám a klub most arról számolt be, hogy Iniesta a Hokkaido Szapporo elleni bajnoki után, július 1-jén elhagyja a japán élvonalat 14 forduló után vezető Vissel Kobét, de egyelőre nem tervezi a visszavonulást.

A csapat a Szapporo ellenivel együtt még hét bajnokit vív Iniesta távozásáig, ám június 6-án egy barátságos találkozót is játszik Iniesta nevelőegyesülete, az FC Barcelona ellen is.

A kilencszeres spanyol bajnok, négyszeres Bajnokok Ligája-győztes, a spanyol válogatottal világbajnok és kétszeres Európa-bajnok Iniesta a japán bajnokságban 113 mérkőzésen 21 gólt szerzett. Japánban 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben is a legjobb játékosnak választották, emellett 2019-ben Japán Kupát, 2020-ban Japán Szuperkupát nyert.

 

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Barcelona vagy Real Madrid? Rodri meghozta a döntést – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 15:50