DAC: a klub szerződtette a Ferencváros szélsőjét

2023.06.15. 16:03
null
Gavrics 2026-ig szóló szerződést kötött a Dunaszerdahellyel (Fotó: DAC)
A szlovák első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Fortuna Liga) szereplő DAC 1904 a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a Ferencváros szélsőjét, a szerb Zseljko Gavricsot, aki tavaly szeptember óta kölcsönben szerepelt Dunaszerdahelyen.

 

A belgrádi Crvena zvezda neveltje tavaly szeptember elején érkezett az FTC-től Dunaszerdahelyre kölcsönben a 2022–2023-as idény végéig. Azóta annak a csapatnak az egyik kulcsemberévé vált, amelyik néhány héttel ezelőtt a klubtörténet harmadik ezüstérmét szerezte meg. Zseljko Gavrics sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a tavaszi szezon végét.

A 22 éves játékos a DAC mezében eddig 15 mérkőzésen 2 gólt szerzett a Fortuna Ligában, a Szlovák Kupában egyszer lépett pályára, azon a meccsen kétszer talált be. A DAC 2026. június 30-ig szóló szerződést kötött Gavriccsal.

„Gyors és egy egyértelmű döntést hoztam, kiválóan érzem magam Dunaszerdahelyen, a csapattal pedig komoly célokat érhetünk el. Boldog és szerencsés vagyok, amiért a pályafutásom ebben a klubban folytatódik, amelyben kiváló csapattársak és edzők vesznek körül. Meggyőződésem, hogy a következő idényekben komoly sikereket érünk el” – nyilatkozta a szerződése aláírását követően Zseljko Gavrics.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Baráth Péter (Debreceni VSC, kölcsön után végleg), Ibrahim Cissé (francia-szenegáli, SM Caen – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Halmai Ádám (Soroksár SC), Tosin Kehinde (nigériai, Randers FC – Dánia, szabadon igazolhatóként), Cebrail Makreckis (lett-marokkói, Pirin Blagoevgrad – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Varga Barnabás (Paksi FC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Iyinbor Patrick (Vasas FC), Stjepan Loncar (bosnyák, KV Kortrijk – Belgium)?, Varga Ádám (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Berényi Erik, Gágyor Domán Szilárd
Kiszemeltek (sajtóhírek alapján): Mohammed Abu Fani (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael), Alekszandar Pesics (szerb, Crvena zvezda – Szerbia), Mohamed Ali Ben Romdan (tunéziai, Espérance – Tunézia, szabadon igazolható)
Távozók: Bogdán Ádám (szabadon igazolható), Zseljko Gavrics (szerb, DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Adnan Kovacevic (bosnyák, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország), Ángelo Sagal (chilei, Gaziantep FK – Törökország)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Vécsei Bálint (lejár a szerződése)
Kölcsön után végleg távozhatnak:
Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország), Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Katona Máté (Kecskeméti TE), Szánthó Regő (DAC 1904 – Szlovákia),
Az FTC II keretéhez tartozó és az NB II-es partnercsapatnak, a Soroksárnak kölcsönadott labdarúgók nem szerepelnek a felsorolásban.

 

Legfrissebb hírek

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
2 órája

Borbély Balázs elmondta, miért nem edzett a Fradi a meccs helyszínén a Twente elleni Európa-liga-selejtező előtt

Európa-liga
4 órája

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
7 órája

Osváth Attila: A Twente ellen nehéz dolgunk lesz – videó

Európa-liga
12 órája

Tuboly Máté meglátogatta a felvidéki tejfalusi focitábort

Magyar válogatott
13 órája

Összeszokott, magasan letámadó Twente vár a Fradira

Európa-liga
15 órája

Leonardo: Nehéz dolga lesz a Fradinak a Twente ellen

Európa-liga
2026.07.21. 15:07

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 13:59