Szaúd-Arábia: Lukaku szívesen menne a bronzérmeshez, de több pénzért

B. D. K.B. D. K.
2023.06.13. 14:29
null
Lukaku Szaúd-Arábiába vette az irányt (Fotó: Getty Images)
A Goal információi szerint Romelu Lukaku ajánlatot kapott a szaúdi Al-Hilaltól, a belga válogatott támadó pedig nyitott lenne a váltásra.

 

Romelu Lukaku a mostani idényt kölcsönben a labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőbe jutó Internazionaléban töltötte, ám hamarosan visszatér(het) a Chelsea-be. A milánói csapatnak nincs elég pénze ahhoz, hogy végleg megszerezze a csatárt, a londoniak új menedzsere, Mauricio Pochettino viszont számolna vele.

A Goal megerősítette, hogy a Chelsea-től tavaly viharos körülmények között távozó 30 éves támadó nyitott az Al-Hilal megkeresésére, amely évi 25 millió eurós fizetéssel csábítja őt. Igen ám, de Lukaku ennél többet szeretne kicsikarni a szaúdi élvonal bronzérmesétől, és sajtóhírek szerint ezért már elutazott tárgyalni a Közel-Keletre.


Az Al-Hilal korábban Lionel Messit évi 400 millió eurós fizetéssel csábította, Sergio Ramost pedig évi 30 millióval. Érthető, hogy Lukaku lát esélyt arra, hogy feljebb tornássza az ajánlatát, ami egyébként így sem mutat rosszul.

A Transfermarkt becslése szerint a csatár piaci értéke 40 millió euró, ám a Chelsea 50-et kérne érte, az Al-Hilal viszont ennyit nem fizetne. Kérdés, hogy amennyiben a játékos és a szaúdi klub megállapodik egymással, úgy utána a két klub is meg tud-e egyezni a transzferről.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
12 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
2026.09.23. 09:55

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03