Szaúd-Arábia: BL-győztes játékossal és a Salzburgtól kirúgott edzővel erősített az Al-Ahli

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.28. 13:58
null
Rijad Mahrez négy évre kötelezte el magát az Al-Ahlihoz (Fotó: Getty Images)
Azonnali hatállyal menesztette edzőjét, a 35 éves német Matthias Jaisslét az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban címvédő Red Bull Salzburg – jelentette a klub honlapja, megemlítve, hogy a szakember előrehaladott tárgyalásokat folytat a szaúdi Al-Ahlival, amely bejelentette, hogy megszerezte az angol Manchester Cityvel Bajnokok Ligáját nyerő Rijad Mahrezt. Nem sokkal később az Al-Ahli Jaissle érkezését is megerősítette.

„Az a véleményünk, hogy egy edzőnek két nappal az új, fontos idény kezdete előtt nem szabadna azzal foglalkoznia, hogy új állást keressen” – summázta Jaissle távozását Stephan Reiter, a Red Bull Salzburg vezérigazgatója, a csapat pedig ismertette, hogy az Altach ellen Florens Koch és Alexander Hauser másodedzők készítik fel a csapatot.

A Salzburg mellett az átigazolási ügyekben jártas olasz újságíró, Fabrizio Romano is arról számolt be, hogy Jaissle közel állt az Al-Ahlihoz, melynél többek között együtt dolgozhat a Chelsea-től érkezett kapussal, Édouard Mendyvel, a Liverpooltól megszerzett Roberto Firminóval és egy friss Bajnokok Ligája-győztessel is, ugyanis a szaúdi klub nemrég jelentette be, hogy aláírt 32 éves az algériai válogatott támadó, Rijad Mahrez, aki 2027-ig kötelezte el magát a csapatnál.

A 32 éves futballista 2018-ban a Leicester Citytől érkezett a Manchester Cityhez, amelynek színeiben 236 mérkőzésen 78 gólt szerzett és 59 gólpasszt adott, valamint 11 trófeát nyert, köztük öt bajnoki címet.

Mahrez távozása nem meglepetés, mert az előző idényben jóval kevesebb játéklehetőséget kapott, mint korábban. Az angol klub történelmi triplázása során ugyan 47 meccsen 15-ször volt eredményes, de nem játszott az FA-kupa és a BL döntőjében sem.

Az Al-Ahli egyébként a Newcastle támadóját, Allan Saint-Maximint is kiszemelte magának.

Rijad Mahrez érkezését követően nem sokkal a szaúd-arábiai klub megerősítette Matthias Jaissle érkezését is. A 35 éves német edző három évre kötelezte el magát az Al-Ahlihoz.



 

Legfrissebb hírek

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
14 órája

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
23 órája

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.02.03. 18:09

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
2026.02.03. 09:44

Karim Benzema az Al-Hilalban folytatja pályafutását – hivatalos

Minden más foci
2026.02.02. 22:38

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

Gradisar megkapta az engedélyt, hogy elutazzon Újpestre – a repülőről posztolt

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 08:11

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08
Ezek is érdekelhetik