Női vb: a döntő után tudta meg a spanyolok hőse, hogy elhunyt az apja

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.21. 08:48
null
Olga Carmona és a világbajnoki trófea (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, Spanyolország nyerte a 2023-as női labdarúgó világbajnokságot, miután a döntőben 1–0-ra legyőzte az angol válogatottat. A mindent eldöntő gólt szerző balhátvéddel, Olga Carmonával az ünneplés után közölték a tragikus hírt: a 23 éves játékosnak pénteken hunyt el az édesapja, hosszan tartó betegség következtében – írja a BBC.

A Real Madrid balhátvédjével a döntő és az ezt követő ünneplés után közölték a szomorú hírt – a Relevo információi szerint a játékos családja és barátai azért csak a döntő után osztották meg vele a hírt, mert azt akarták, hogy Carmona a mérkőzésre koncentráljon.

A Spanyol Királyi Labdarúgó-szövetség ezt követően jelentette be a halálesetet, s egyúttal részvétet is nyilvánított, akárcsak klubcsapata, a Real Madrid.

„Már a meccs előtt kaptam egy csillagot anélkül, hogy tudtam volna – írta a Twitteren Carmona a világbajnok csapatok mezeire kerülő csillagra utalva. – Erőt adtál nekem ahhoz, hogy valami egészen különlegeset vigyek véghez. Tudom, hogy néztél engem ma este és büszke vagy rám. Nyugodj békében, apa!”

 


 

NŐI LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG
DÖNTŐ
Spanyolország–Anglia 1–0
(Carmona 29.)

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
6 órája

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2025.09.09. 10:26

Ez ujjgyakorlat volt: egy félidő alatt lerendezték a spanyolok a bolgárokat Szófiában

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:38

Már a spanyol válogatottban is felnőttként kezelhetik a Barcelona sztárját, Lamine Yamalt

Foci vb 2026
2025.09.03. 08:38

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

A Ferencváros csapata norvég ellenfelet kapott a női BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.08.31. 12:43
Ezek is érdekelhetik