Videó: a kapusnak hirtelen nagyon sürgős lett, megállt a játék, hogy a mosdóba siessen

B. D. K.B. D. K.
2023.08.21. 14:03
Nem mindennapi okból állt meg a játék a dán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Hvidovre IF és az FC Köbenhavn egymás elleni bajnokiján (0–2). Nem sokkal az első félidő vége előtt a hazaiak kapusa furcsán mozogva elhagyta a pályát és bement a mosdóba.

Mivel kapusról volt szó, a játék megállt erre az időre. Filip Djukics nagyjából három percet volt távol (a biztonság kedvéért a cserekapus elkezdett melegíteni), majd nadrágot cserélve (szürkéről kékre) visszatért a pályára és folytatódhatott a játék.

„Hirtelen nagyon rosszul éreztem magam, szóval ki kellett rohannom a mosdóba” – mondta Djukics a mérkőzés után a DR Sportennek, majd megerősítette, hogy szükséges volt nadrágot cserélnie.

„Kissé kellemetlenül érzem magam, de ha vécére kell menned, akkor vécére kell menned. Jeleztem is a játékvezetőnek, hogy rohannom kell – fogalmazott mosolyogva a 24 éves kapus a campo.dk-nak.Nagyon szerencsétlen eset volt, és nekem most ez nem annyira vicces. Néhány nap múlva valószínűleg már nevetni tudok rajta, mert ez egy emberi dolog.”

Azt is mondta, hogy a meccsek előtt nem nagyon szokott izgulni, most is inkább csak izgatottan várta a találkozót, szóval ez egy nagyon peches eset volt.

Legfrissebb hírek

Lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok labdarúgója

Minden más foci
3 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
16 órája

Labdarúgás: kezdődnek a kiemelt utánpótlás-bajnokságok

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.01. 09:01

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:58

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13

Némi késéssel, de elkezdődött – száz éve lett profi a futballunk

Népsport
2026.08.29. 13:13

Labdarúgás: kikapott a törököktől az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2026.08.28. 19:49