Év játékosa: ezek a voksok érkeztek Magyarországról

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2023.09.01. 17:41
null
Balról jobbra: Erling Haaland, Aitana Bonmatí, Aleksander Ceferin UEFA-elnök, Sarina Wiegman és az elnöki különdíjat kapó Miroslav Klose (Fotó: Getty Images)<br /><em>(Pep Guardiola egészségi okokból nem volt jelen a monacói rendezvényen.)</em><br />
Mint beszámoltunk róla, a csütörtöki UEFA-gála keretében megnevezték a 2022–2023-as labdarúgóidény legjobb játékosait és edzőit. A férfiaknál Erling Haaland és Josep Guardiola, a nőknél Aitana Bonmatí és Sarina Wiegman győzött – nézzük, milyen szavazatok érkeztek Magyarországról!

 

Magyarországról négyen szavaztak: a magyar válogatott szövetségi kapitányaként Marco Rossi, az FTC El-főtáblás edzőjekéntSztanyiszlav Csercseszov, illetve a zsűri tagja volt lapunk főszerkesztője, a szavazás előtt olvasóink véleményét is kikérő Szöllősi György – ő hatodik alkalommal képviselte Magyarországot és a Nemzeti Sportot a voksoláson –, valamint a Nemzeti Sport korábbi szerkesztője, Dénes András. (Szöllősi György a férfi, Dénes András a női jelöltek versenyében szavazott.)

Íme, a szavazataik:

Marco Rossi
Játékosok:
1 Lionel Messi
Edzők: 1. Pep Guardiola
(Az MLSZ Twitter-posztja csak az első helyezetteket tartalmazza.)

Sztanyiszlav Csercseszov
Játékosok:
1. Lionel Messi (argentin, PSG/Miami), 2. Erling Haaland (norvég, Manchester City), 3. Kylian Mbappé (francia, PSG)
Edzők: 1. Pep Guardiola (spanyol, Manchester City), 2. José Mourinho (portugál, AS Roma), 3. Carlo Ancelotti (olasz, Real Madrid)

Dénes András
Játékosok:
1. Aitana Bonmatí (spanyol, FC Barcelona), 2. Sam Kerr (ausztrál, Chelsea FC), 3. Mary Earps (angol, Manchester United)
Edzők: 1. Jorge Vilda (spanyol, Spanyolország), 2. Sarina Wiegman (holland, Anglia), 3. Emma Hayes (angol, Chelsea FC)

Szöllősi György
Játékosok:
1. Kevin De Bruyne (belga, Manchester City), 2. Lionel Messi (argentin, PSG/Miami), 3. Luka Modric (horvát, Real Madrid)
Edzők: 1. Pep Guardiola (spanyol, Manchester City), 2. Zlatko Dalic (horvát, Horvátország), 3. José Luis Mendilibar (spanyol, Sevilla)

A szavazás rendszere a tavalyi idény gyakorlatát követte. A voksolás során a játékosok 2022. szeptember 1. és 2023. július 21. közötti teljesítményét kellett értékelni, minden versenysorozatot figyelembe véve (beleértve adott esetben a világbajnokságot is).

A szavazáson a zsűri tagjai voltak: a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és az Európa-konferencialiga 2022–2023-es idényében csoportkörbe jutó csapatok vezetőedzői/menedzserei, Oroszországot leszámítva az UEFA férfi válogatottjainak 54 szövetségi kapitánya, valamint 54 sportújságíró, minden UEFA-tagot képviselve (kivéve Oroszországot).

A szövetség szerint a szavazóknak a következő szempontokat kellett figyelembe venniük a kategóriákban: döntések a mérkőzések során, taktikai érettség, hatékonyság, kreativitás és inspiráció, képzettségi szint, valamint pozitív hozzáállás és fair play. A szavazólapon egyaránt három jelöltet lehetett megjelölni mindegyik kategóriában – az első helyen leadott név mellé öt, a második mellé három, a harmadik mellé egy pont került.

A SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE

JÁTÉKOSOK
Férfiak

1. Erling Haaland (Norvégia, Manchester City) 352 pont
2. Lionel Messi (Argentína, PSG) 227
3. Kevin De Bruyne (Belgium, Manchester City) 225
4. Ilkay Gündogan (Németország, Manchester City) 129
5. Rodri (Spanyolország, Manchester City) 110
6. Kylian Mbappé (Franciaország, PSG) 82
7. Luka Modric (Horvátország, Real Madrid) 33
8. Marcelo Brozovic (Horvátország, Internazionale) 20
9. Declan Rice (Anglia, West Ham United) 14
10. Alexis Mac Allister (Argentína, Brighton & Hove Albion) 12
Nők
1. Aitana Bonmatí (Spanyolország, FC Barcelona) 308 pont
2. Sam Kerr (Ausztrália, Chelsea) 88
3. Olga Carmona (Spanyolország, Real Madrid) 72
4. Mary Earps (Anglia, Manchester United) 55
5. Salma Paralluelo (Spanyolország, FC Barcelona) 48
Alexandra Popp (Németország, Wolfsburg) 48
7. Keira Walsh (Anglia, FC Barcelona) 24
8. Caroline Graham Hansen (Norvégia, FC Barcelona) 11
9. Rachel Daly (Anglia, Aston Villa) 8
10. Ewa Pajor (Lengyelország, Wolfsburg) 5
11. Kadidiatou Diani (Franciaország, Paris Saint-Germain/ Lyon) 4

EDZŐK
Férficsapatok

1. Josep Guardiola (Manchester City) 602 pont
2. Luciano Spalletti (Napoli) 252
3. Simone Inzaghi (Inter) 84
4. Roberto De Zerbi (Brighton & Hove Albion) 70
5. Mikel Arteta (Arsenal) 67
6. Zlatko Dalic (Horvátország) 49
7. José Luis Mendilibar (Sevilla) 28
8. Didier Deschamps (Franciaország) 26
9. David Moyes (West Ham United) 22
10. Franck Haise (Lens) 11
Női csapatok
1. Sarina Wiegman (Anglia) 211 pont
2. Jorge Vilda (Spanyolország) 163
3. Jonatan Giráldez (FC Barcelona) 139
4. Peter Gerhardsson (Svédország) 62
5. Emma Hayes (Chelsea) 56
6. Alessandro Spugna (Roma) 12
7. Jonas Eidevall (Arsenal) 11
8. Tommy Stroot (Wolfsburg) 9
9. Sonia Bompastor (Lyon) 7
10. Marc Skinner (Manchester United) 0

Legfrissebb hírek

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
2025.09.12. 10:09

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
2025.09.10. 17:18

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
2025.09.10. 11:24

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20
Ezek is érdekelhetik