Felkészülés: Dél-Korea 4–0-ra legyőzte Tunéziát

2023.10.13. 17:19
null
A dél-koreaiak újra győztek Klinsmann irányítása alatt (Fotó: AFP)
Először győzött hazai pályán a dél-koreai labdarúgó-válogatott Jürgen Klinsmann szövetségi kapitány irányításával: a csapat pénteken barátságos mérkőzésen 4–0-ra verte meg Tunéziát Szöulban.

 

Az 59 éves tréner valamivel több mint fél évvel ezelőtt vette át Dél-Korea nemzeti csapatának irányítását, azóta három vereség és két döntetlen mellett ez volt a gárda egymás után aratott második sikere, de az első házigazdaként. A dél-koreaiak szeptemberben 1–0-ra verték meg Szaúd-Arábiát Newcastle-ben, szintén barátságos meccsen.

Az ázsiai válogatottak a novemberben rajtoló világbajnoki selejtezőkre, valamint a januári Ázsia-kupára készülnek.

A pénteki meccset a dél-koreaiak legnagyobb sztárja, az angol bajnokságban éllovas Tottenham Hotspurben légióskodó Szon Hung Min lágyéksérülés miatt kihagyta. A tunéziaiaknál viszont a 65. percben csereként pályára lépett Mohamed Ali Ben Romdan, a Ferencváros nyáron szerződtetett középpályása.

A játékosként 108-szoros német válogatott, világ- és Európa-bajnok Klinsmann korábban többek között a nationalelfnek és az Egyesült Államok nemzeti együttesének is volt a szövetségi kapitánya.

Dél-Korea válogatottja kedden Szuvonban fogadja a vietnámi csapatot újabb felkészülési összecsapáson.

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Az F-csoport küzdelmei dióhéjban

Foci vb 2026
2026.06.26. 16:34

Koeman bízott a jó kezdésben, de talált hibákat is a holland játékban

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:26

Statisztikák: a hollandok csatára Kiss Lászlóhoz csatlakozott; már most öngólrekordnál járunk

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:11

Hollandia Tunézia legyőzésével csoportgyőztes, így elkerülte Brazíliát

Foci vb 2026
2026.06.26. 02:59

Videó: hét perc után dupláztak a hollandok, gólváltás a szünet után

Foci vb 2026
2026.06.26. 01:33

Elkezdődtek az F-csoport küzdelmei

Foci vb 2026
2026.06.26. 01:00

Svédország kapust cserélt, Hollandia nem változtat – mutatjuk az F-csoport záró körének kezdőcsapatait

Foci vb 2026
2026.06.25. 23:57
Ezek is érdekelhetik