Golden Boy-díj: Kerkez Milos is ott van a döntősök között

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.12. 20:47
null
Kerkez Milos bekerült a Golden Boy-díj legjobbjai közé (Fotó: Getty Images)
Bekerült a 2023-as Golden Boy-díj 25 futballistát számláló döntőjébe Kerkez Milos, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Bournemouth védője. Az év legjobb 21 év alatti, Európában játszó labdarúgójának kiosztott elismerés finalistái közül húszan a Football Benchmark adatai alapján összeállított ranglista alapján kerültek kiválasztásra, míg további ötöt az olasz Tuttosport szerkesztősége választott ki.

A díjról ötven futballszakíró dönt, Magyarországról Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke szavaz. A szakemberek öt játékosra voksolhatnak, akik 10, 7, 5, 3 és egy pontot kapnak.

A Tuttosport által közzétett listájáról a szurkolók is kiválaszthatják kedvencüket, ide kattintva lehet szavazni.

Kerkez előtt két magyar labdarúgó szerepelt a listán: először 2009-ben az akkor a Bariban futballozó Koman Vladimir – azt nem hozták nyilvánosságra, hogy hányadik lett, csak azt, hogy az akkori 40 jelöltből 26-an kaptak szavazatot, köztük ő is. 2020-ban Szoboszlai Dominik kapott helyet a rangsorban: a válogatott csapatkapitánya még a Red Bull Salzburg játékosaként 8. helyezést ért el.

A 2023-AS GOLDEN BOY-DÍJ DÖNTŐSEI
Jude Bellingham (angol, Real Madrid)
Jamal Musiala (német, Bayern München)
Xavi Simons (holland, RB Leipzig)
António Silva (portugál, Benfica)
Alejandro Balde (spanyol, Barcelona)
Florian Wirtz (német, Bayer Leverkusen)
Benjamin Sesko (szlovén, RB Leipzig)
Giorgio Scalvini (olasz, Atalanta)
Rasmus Höjlund (dán, Manchester United)
Levi Colwill (angol, Chelsea)
Johan Bakayoko (belga, PSV Eindhoven)
Kerkez Milos (magyar, Bournemouth)
Arthur Vermeeren (belga, Royal Antwerp)
Evan Ferguson (ír, Brighton)
Lucas Gourna-Douath (francia, Red Bull Salzburg)
Warren Zaire-Emery (francia, Paris Saint-Germain)
Ousmane Diomandé (elefántcsontparti, Sporting CP)
Arnau Martínez (spanyol, Girona)
Mathys Tel (francia, Bayern München)
Andy Diouf (francia, Lens)
Arda Güler (török, Real Madrid)
Bilal el-Hanusz (marokkói, Genk)
Martin Baturina (horvát, Dinamo Zagreb)
Joao Neves (portugál, Benfica)
Lamine Yamal (spanyol, Barcelona)

Legfrissebb hírek

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
17 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
19 órája

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Meghaladta a 13 milliárd dollárt a nemzetközi átigazolások értéke 2025-ben a FIFA tanulmánya szerint

Minden más foci
2026.01.28. 16:23

„Újabb vereség a vége” – mondta Slot, aki egyre komolyabban aggódhat Xabi Alonso miatt a spanyol sajtó szerint

Angol labdarúgás
2026.01.25. 11:34

Szoboszlai remek góllal egyenlített, de a 95. percben bevitt találattal a Bournemouth megverte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2026.01.24. 18:15

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is vállveregetést kapott Arne Slottól a Bournemouth elleni meccs előtt

Angol labdarúgás
2026.01.23. 12:28
Ezek is érdekelhetik