Vb 2034: Szaúd-Arábia hivatalosan jelezte rendezési szándékát

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.10.09. 15:34
null
A kép illusztráció (Fotó: Getty Images)
Szaúd-Arábia hétfőn hivatalosan jelezte a 2034-es világbajnokságra vonatkozó rendezési szándékát a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA).

 

„Múlt héten bejelentettük ambícióinkat a 2034-es esemény megrendezésére, ez a hivatalos beadvány pedig tovább visz minket az úton, hogy valóra váltsuk népünk álmát” – fogalmazott Jasszer Al-Miszehal, az ország futballszövetségének az elnöke, aki hozzátette, eddig hetven nemzeti szövetség biztosította támogatásáról a szaúdi kandidálást.

A 11 év múlva esedékes világbajnokságra az ázsiai és az óceániai konföderációhoz tartozó országok jelentkezhetnek, mivel 2026-ban az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó, azaz az észak- és közép-amerikai régió látja vendégül a futballvilágot, míg a 2030-as seregszemlét Spanyolország, Portugália és Marokkó kapta úgy, hogy egy-egy mérkőzést Uruguay, Argentína és Paraguay is rendez, tehát három földrészen is lesznek találkozók.

A FIFA október 31-ig várja a hivatalos jelentkezést az érdeklődőktől, a végleges pályázatot pedig jövő júliusban kell benyújtani. Szaúd-Arábián kívül Ausztrália érdeklődik a 2034-es esemény iránt.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
7 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
2026.09.23. 09:55

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58