Felkészülés: a meccs előtt váltott helyszínt, zárt kapuk mögött fogadja a szerbeket Belgium

D. S. B.D. S. B.
2023.11.15. 10:30
null
A mérkőzés napján módosult a Belgium–Szerbia felkészülési mérkőzés helyszíne, Romelu Lukakuék Brüsszel helyett Leuvenben lépnek pályára (Fotó: Getty Images)
Miután mindkét fél, a magyar válogatottal azonos selejtezőcsoportban szereplő Szerbia és az F jelű ötösben érdekelt Belgium is szabadnapos, a két csapat november 15-én felkészülési mérkőzést játszik egymással. A házigazda belgák kedden késő este közölték, hogy a találkozót nem nézők előtt és nem Brüsszelben, hanem zárt kapuk mögött, Leuvenben rendezik.

 

A belga labdarúgó-válogatott hét forduló után öt győzelemmel és két döntetlennel vezeti az F-csoportot, s már biztosította részvételét a 2024-es németországi Európa-bajnokságon, ahogy az őt üldöző második helyezett Ausztria is. A belgák a szabadnapjukat kihasználva a G-csoportban a magyar válogatottat üldöző, Bulgária elleni hazai mérkőzésére készülő Szerbiával vívnak felkészülési mérkőzést.

A belga nemzeti csapat közösségi felületein a mérkőzést megelőző napon, kedden késő este közölte, hogy az időjárás és a pálya állapota miatt a brüsszeli I. Baldvin Király Stadion helyett a leuveni Den Dreef Stadionban rendezik a mérkőzést zárt kapuk mögött, a jegyvásárlók pedig a következő 30 napon belül automatikusan visszakapják pénzüket.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
20.45:
Belgium–Szerbia (Tv: Spíler1)

 

Legfrissebb hírek

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

Akinek ilyen cseréi vannak... Doué és Olise beállt, 14 perc alatt ízekre szedte Belgiumot

Minden más foci
2026.10.05. 22:51

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Felkészülés: kikapott az NB II-es Tiszakécskétől a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 14:22

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38

Felkészülés: a Vasas 8–3-ra nyert, a Paks 2–0-ra kikapott NB II-es ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 13:51

Felkészülés: a PAFC a Niké Liga, a Fradi az NB II éllovasával meccsel – program

Labdarúgó NB I
2026.10.01. 10:19