Felkészülés: Sanét kiállították, a németek simán kikaptak az osztrákoktól

D. Á.D. Á.
2023.11.21. 22:45
null
A németek ismét kikaptak, ezúttal Ausztriától (Fotó: Getty Images)
A német labdarúgó-válogatott 2–0-s vereséget szenvedett Ausztriától felkészülési mérkőzésen.

 

Ausztria a 29. percben szerezte meg a vezetést Németország ellen – szép támadás végén Marcel Sabitzer húzott befelé a tizenhatoson belül, majd okosan visszalőtte a labdát a rövid alsóba, Trapp kapusnak esélye sem volt védeni.

Még nehezebb helyzetbe került a német csapat a 49. percben, amikor Leroy Sané a kiállítás sorsára jutott – a kiállított Bayern-játékos 402. profi mérkőzésén kapott először piros lapot pályafutása során.

Tíz emberrel nem is tudott mit kezdeni Julian Nagelsmann csapata az osztrákokkal, akik a 73. percben lezárták az összecsapást – Christoph Baumgartner került ziccerbe, s nagyon okosan átemelte a kirohanó Trappot.

A második hazai gól után a szépítés sem jött össze a német csapatnak, amely három napon belül másodszor kapott ki – szombaton Törökország is 3–2-re megverte Németországot.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Ausztria–Németország 2–0 (Sabitzer 29., Baumgartner 73.)
Kiállítva: L.Sané (49., Németország)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2026.08.12. 23:01

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

Az Inter legyőzte a Juventust Perthben; a Chelsea hárommal verte a Milant

Minden más foci
2026.08.08. 16:06