UEFA: Ceferin a maximális három cikluson túl is elnök maradna – sajtóhír

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.11. 14:39
null
Aleksander Ceferin (Fotó: Getty Images)
Elméletileg 2027-ben járna le Aleksander Ceferin harmadik, egyben utolsó ciklusa az Európai Labdarúgó-Szövetség (UEFA) élén, de a BBC úgy tudja, hogy a szlovén sportvezető csapata egy szabályváltoztatással játszaná ki a jelenlegi szabályzatot.

A jelenlegi szabályzatot – amely maximum három ciklusban határozza meg egy adott UEFA-elnök mandátumát – maga Ceferin vezette be, miután megválasztották a korrupciós ügyei nyomán lemondott Michel Platini helyett a szervezet élére. A szlovén sportvezető és támogatói azt szeretnék elérni, hogy Ceferin első, négy év helyett csak három évig tartó ciklusát ne számítsák be a háromba, s így indulhasson egy újabb, 2031-ig tartó ciklusért.

A terv nagy ellenzője David Gill, az UEFA alelnöke, aki korábban a Manchester Unitedet és az Angol Labdarúgó-szövetséget (FA) is vezette – igaz, utóbbit csak ideiglenes elnökként, illetve alelnökké. A 66 éves angol sportvezető az végrehajtó bizottság múlt heti ülésén dühösen reagált a tervre, és úgy fogalmazott, hogy Ceferin ötlete nem demokratikus.

A Ceferin-féle tervet februárban terjesztik az UEFA párizsi kongresszusa elé, s elfogadásához az 55 tagszervezet kétharmadának a szavazatára van szükség – a BBC szerint Ceferin rendkívül népszerű Kelet-Európában, így minden esélye meg van arra, hogy a tervezetet elfogadtassa a kongresszussal.

 

Legfrissebb hírek

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Az UEFA is felköszöntötte a 125 éves MLSZ-t

Minden más foci
2026.01.19. 12:20

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Svájci ellenfelet kaptak Baráth Péterék, bosnyák csapattal játszik a Palace a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.01.16. 13:35

BL-döntő: háromnapos UEFA-bejárást tartottak a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
2025.12.05. 14:06

Németországé a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság

Minden más foci
2025.12.03. 18:03
Ezek is érdekelhetik