Brazília: Neymar körül most is áll a bál

GY. B.GY. B.
2024.01.10. 13:34
null
Neymar (balra) és Dani Alves körül megint forr a levegő (Fotó: Getty Images)
A brazil válogatott első számú kirakatembere, Neymar körül akkor is balhé kerekedik, ha éppen nem játszhat.

 

Tavaly októberben, az Uruguay elleni világbajnoki selejtezőn keresztszalag-szakadást szenvedett a bal térdében, és már akkor tudni lehetett, jócskán több mint féléves kihagyás vár rá.

Az elkerülhetetlen műtétet követően úgy tűnt, komolyan veszi a rehabilitációt, mert olyan tartalmakat tett közzé a közösségi médiában, amelyeken fájdalomtól eltorzult arccal, nem egyszer sírva végzi a gyógytornát.

Csakhogy erről az imázsról hamar kiderült, hogy része a színészkedésnek, néhány nappal az egyik utolsó „picsogós” videó után a 31 éves brazil csillag immár a saját maga által óceánjáróra szervezett, háromnapos megabulin tűnt fel, amelyen feltűnően fájdalommentesen dorbézolt. Amikor pedig úgy tűnt, elül a vihar, a spanyol Marca arról írt, hogy Neymar 150 ezer euróval segítette ki a csaknem egy éve, nemi erőszak vádjával egy barcelonai börtönben előzetes letartóztatásban lévő Daniel Alvest, hogy korábbi válogatottbeli csapattársa kártérítést fizethessen a spanyol bíróságoknak.

Legfrissebb hírek

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Nem kellett sokat várni: itt van Neymar újabb balhéja!

Minden más foci
2026.08.05. 10:31

„Majd ha kifut a szerződés” – Neymar decemberben dönt a visszavonulásról

Minden más foci
2026.08.04. 13:38

„Az én időm lejárt” – Neymar visszavonul a brazil válogatottól

Minden más foci
2026.07.29. 17:27

Videó: elkaszálta, majd kétszer fejbe rúgta földön fekvő ellenfelét; öt évre eltiltották a futsalost

Minden más foci
2026.07.28. 14:14

Az utolsó tangó – búcsúzó vb-sztárok

Képes Sport
2026.07.27. 16:36

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
2026.07.26. 10:15

Neymar újabb balhéja: pókerezett, miközben csapattársai játszottak

Minden más foci
2026.07.23. 11:22