DAC: a Ferencvárossal bajnok középpályás Dunaszerdahelyen folytatja – hivatalos

Sári RolandSári Roland
2024.02.14. 16:53
Igor Haratin Dunaszerdahelyen folytatja (Fotó: DAC 1904)
A Legia Warszawa 29 éves középpályása, Igor Haratin Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását.

 

Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport információi, a DAC ugyanis hivatalos oldalán bejelentette, aláírt a négyszeres ukrán válogatott, a Ferencvárossal háromszoros bajnok játékos a felvidéki gárdánál.

Haratin szerződése egyelőre az idény végéig szól, azonban további egyéves opciót is tartalmaz.

A 29 éves középpályás – aki magyar felmenőkkel is rendelkezik – a Dinamo Kijev akadémiáján kezdte pályafutását, ahonnan pár kölcsönjátékot követően került a Ferencvároshoz két és fél évre, majd a Legia Warszawához szerződött, a Transfermarkt szerint 900 ezer euróért. A lengyel klubnál viszont nem tudott meghatározó játékossá válni.

A lengyel élvonalban 2021 szeptembere óta csak húsz meccsen játszott, a varsóiak első csapatában bajnoki mérkőzésen ebben az idényben már nem is kapott lehetőséget, így várható volt, hogy a télen távozik a Legiától, bár a szerződése csak nyáron járna le, de a klub nem akadályozza a távozását.

„A DAC már egy éve is szeretett volna leigazolni, ám akkor még a Varsóban maradás mellett döntöttem. Játéklehetőségre van szükségem, azért úgy gondolom, kölcsönösen egymás segítségére lehetünk. Nagyon jó döntést hoztam, mindent megteszek annak érdekében, hogy közösen sikeresek legyünk” – idézte a klub honlapja az ukrán játékost.

 

Labdarúgó NB I
2024.02.13. 06:25

NS-infó: az FTC-vel háromszoros bajnok, válogatott középpályás a DAC-nál folytatja

Ihor Haratin már megérkezett Dunaszerdahelyre, kedden be is jelenthetik a szerződtetését.

 

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36