Még mindig játszik a 17 évesen 42 évesnek vádolt kameruni középpályás

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.02.22. 11:45
Joseph Minala úgy véli, jelentősen befolyásolta pályafutását a korával kapcsolatos ügy (Fotó: Getty Images)
Több mint tíz évvel ezelőtt a fél világ hüledezett, amikor kiderült, hogy az olasz élvonalbeli Lazio szerződtetett egy 17 éves, kameruni középpályást, ugyanis Joseph Minala sokkal inkább hasonlított egy érett felnőttre, mint egy tinédzserre. Több mint 10 évvel később a labdarúgó felidézte, hogyan alakult a pályafutása a szokatlan kezdet után.

Joseph Minalát csodagyereknek tartották. Tehetségét Rómában hamar kiszúrták, a Lazio pedig 2013-ban szerződtette a kameruni középpályást, akinek viszont nem indult túl fényesen a karrierje, annak elején ugyanis azzal vádolták meg, hogy nem 17, hanem 42 éves. Az első ránézésre kortársainál jóval idősebbnek, érettebbnek tűnő Minaláról az a hír járta, hogy megváltoztatta útlevelét, hogy így 25 évvel fiatalabbnak adja ki magát.

A labdarúgó a Daily Mailnek beszélt pályafutása alakulásáról, s elmondta, az ügy kirobbanása után nyomozást indítottak, de a hatóságok nem tudták bizonyítani Minala dokumentumainak meghamisítását, s elismerték, hogy a labdarúgó valóban 1996. augusztus 24-én született Yaoundéban.

„Nagyon fiatal voltam és nem tudhattam vagy jósolhattam meg, hogy ez milyen hatással lesz rám. Meg vagyok győződve róla, hogy a korommal kapcsolatos történet mindig is hátráltatta a karrieremet” – mondta a lapnak Minala.

Joseph Minala korábban

Miután Minalát 2014-ben felmentették, folytathatta pályafutását, de a Lazióban nem tudott maradandót alkotni, ezért a csapat több másodosztályú klubnak is kölcsönadta (Bari, Latina), majd három idényt töltött a Salernitanánál, amely ennek ellenére sem akarta véglegesíteni a játékost, ezért visszaküldték őt anyaegyesületéhez.

Minalára a Laziónál sem számítottak, ezért nemcsak Olaszországot, hanem Európát is elhagyta, s 2020-ban kölcsönbe Kínába került, ahonnan egy felejthetetlen évad után tért vissza Rómába, de a Lazio nem hosszabbított vele, így távoznia kellett.

Minala ezt követően az olasz harmadosztályú Lucchesénél töltött egy kis időt, de itt sem marasztalták, ezért 26 évesen megrekedni látszott a pályafutása. A kameruni középpályásnak Olaszországban még az Olbia is dobott egy mentőövet, de rövid idő után szerződést is bontottak a felek.

Minala három hónappal később találta meg új csapatát, a lett Liepaját, de itt mindössze két meccsen játszott, mielőtt nyáron távozott volna.

Minalának az újabb elutasítás sem szegte kedvét, 29 évesen is aktív, ugyanis nyáron megint váltott és a máltai élvonalban szereplő Sliema Wanderers játékosa lett, melynél 17 meccsen már két gólnál jár.

 

Legfrissebb hírek

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

A Cagliari Firenzében verte meg a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.01.24. 22:41

Serie A: Rómában oktatta a Laziót a Como

Olasz labdarúgás
2026.01.19. 22:45

Tóth Alexről kérdezték a Bournemouth edzőjét; a Galatasaray is beszállhatott a versenybe

Labdarúgó NB I
2026.01.16. 11:37

A Fradi nem fogadta el az első angol ajánlatot sem; a Lazio lemond Tóth Alexről

Labdarúgó NB I
2026.01.14. 13:25

A Premier League-ből kaphat vetélytársat a Lazio Tóth Alex ügyében – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 13:50

Olasz sajtóhírek szerint a Lazio megegyezett Tóth Alexszel a szerződés részleteiről, a játékos ügynöke cáfol

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 14:04

Holland középpályást szerződtetett a Lazio – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.10. 10:04
Ezek is érdekelhetik