A kameruni válogatott korrekordereként nevezték, de most úgy tűnik, nem is olyan fiatal, és eltiltották

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.03.11. 19:44
Nathan Douala az idei Afrika-kupán (Fotó: AFP)
Címkék
Több mint hatvan első osztályú futballista játékjogát felfüggesztette a Kameruni Labdarúgó-szövetség (Fecafoot), mert valószínűsíthetően nem annyi idősek, amennyinek a hivatalos okmányaikban és a játékengedélyükben feltüntették őket. Az eltiltottak között van egy olyan játékos is, aki részt vett az idei Afrikai Nemzetek Kupáján.

A kameruni bajnokság március közepén kezdődő rájátszása előtt akad olyan csapat (Yong Sport Academy), amelyiknek 13 játékosát függesztették fel, de nem járt sokkal jobban a Victoria United (7) és az AS Fortuna (7) sem. A szövetség emberei csupán négy klubnál találták rendben a papírokat.

A Victoria United eltiltottjai között akad egy játékos, akire már korábban kiemelt figyelmet fordított a helyi média: ő Wilfried Nathan Douala (egyes hírekben Doualla), akinek beválogatása nagy visszhangot keltett az idei Afrikai Nemzetek Kupája előtt. Voltak, akik a fiatalság diadalaként ünnepelték az ifjú behívását – ugyanúgy 17 évesen mehetett nagy tornára, mint annak idején, az 1998-as vb-re a szövetség jelenlegi elnöke, a legendás Samuel Eto'o (találkozásuk itt!) –, ám voltak, akik indokolatlannak tartották a beválogatását, ráadásul már akkor jelezték, hogy az Afrika-kupa legfiatalabb kameruni játékosának titulált Douala mintha idősebb lenne, mint amennyinek a papírjai állítják.

Arról nem szólnak a tömeges lebukásról szóló mostani hírek, hogy a „17 éves” Douala valójában mennyi idős.

Az esetről beszámoló Afrik-Foot emlékeztet, hogy Douala egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára az Afrika-kupán, így a kameruni válogatottat valószínűleg nem büntetik meg, ám ha a gyanú bebizonyosodik, a klubjára, illetve a többi érintett csapatra súlyos szankciók várnak.

Az Elefántcsontparton megrendezett idei Afrika-kupa alkalmából a torna hivatalos közösségi csatornái vicces-tréfás videókkal mutatták be a mérkőzésre készülő csapatokat; az alábbi képsorokon a kameruniak érkeznek, a mókamester a gyanúba keveredett Douala.

Kamerun továbbjutott a csoportjából a tornán, de a nyolcaddöntőben már megállni kényszerült, 2–0-ra kikapott a későbbi ezüstérmestől, Nigériától.

 

 

Legfrissebb hírek

Eto’o négymeccses eltiltást kapott az ANK-n történtek miatt

Egyéb egyéni
2026.01.15. 12:38

ANK: Brahim Díaz a nyolc közé lőtte a házigazda Marokkót, továbbjutott Kamerun is

Minden más foci
2026.01.04. 22:00

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
2025.12.25. 08:50

Marokkó házigazdaként nagy favorit – kezdődik az Afrikai Nemzetek Kupája

Minden más foci
2025.12.21. 11:50

Áll a bál a kameruni válogatottnál az Afrika-kupa előtt – Samuel Eto'ót támadja a kirúgott szövetségi kapitány

Minden más foci
2025.12.17. 12:12

Az Afrika-kupa előtt kirúgták a kameruni válogatott szövetségi kapitányát

Minden más foci
2025.12.02. 12:17

Vb 2026: Afrikában Nigéria–Kongói DK összecsapás jön az interkontinentális rájátszásért

Foci vb 2026
2025.11.13. 19:55

Vb-selejtezők: Nigéria–Gabon és Kamerun–Kongói DK párharcokkal indul a harc a pótselejtezőért

Minden más foci
2025.10.17. 15:01
Ezek is érdekelhetik