Challenge-rendszerrel működő VAR-t tesztelt a FIFA és az IFAB

M. B.M. B.
2024.05.20. 17:36
Fotó: Getty Images
Újfajta videobíró-rendszert (VAR) tesztelt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), illetve annak szabályalkotó testülete (IFAB) – írja a BBC.

 

Az utánpótlásban tesztelt felülbírálási rendszer a teniszben is ismert challenge-eket veszi alapul. Mindkét csapat edzője két-két challenge-dzsel rendelkezne, s ha sikeresen felülbírálják az eredeti döntést (tehát jogosan kérte a felülvizsgálatot), akkor megtarthatják a kérelmet, ellenkező esetben viszont elveszítik.

„Az edzők úgy jelezhetik a felülvizsgálati kérelmet, hogy a levegőben pörgetik az ujjaikat, vagy átadnak egy kártyát a negyedik játékvezetőnek. Emellett a játékosok is kérhetik az edzőjüktől, hogy bíráltasson felül egy adott döntést” – vázolta fel a rendszer működését a FIFA játékvezetői bizottságát vezető Pierluigi Collina.

Az újfajta rendszert két verzióban is tesztelték: az egyik változatban három, operatőrök által működtetett kamerával oldották meg az „olcsó” VAR-rendszert, míg a másikban hét, automatizált kamera látta el ugyanazt a feladatot. A felvételeket egy számítógép gyűjtötte össze, kérés esetén pedig egy helyszíni szakember mutatta meg a felvételeket a játékvezetőknek. A felülbírálható döntések megegyeznek a jelenleg használatos VAR által vizsgáltakkal, így gólokat, tizenegyeseket, piros lapokat és személyazonosságot lehet ellenőrizni.

A FIFA célja ezzel az, hogy egy olcsóbb alternatívát kínáljon az egyébként költséges VAR-rendszerhez azoknak a bajnokságoknak, amelyek nem engedhetik meg maguknak az eredeti VAR használatát. Ennek értelmében a challenge-re épülő verzió bevezetése nem lenne kötelező a legmagasabb szintű bajnokságoknak, de adott esetben a FIFA áldását adná egy ilyen váltásra. 

Korábban többek között az olasz élvonal (Serie A) illetékesei érveltek úgy, hogy egy edzői challenge-re épülő rendszer jobban és organikusabban működne a jelenleg használatos VAR-nál – olvasható a BBC-n.

 

Legfrissebb hírek

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
2026.08.11. 07:30

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Infantino-terv: a FIFA bocsánatot kért a tagszervezetektől, az elnökség támogatja a vezetőséget

Foci vb 2026
2026.08.06. 17:00

A férfi labdarúgócsapatok egy hónapig nem játszanak Brazíliában a női vb miatt

Minden más foci
2026.08.05. 20:43

Gianni Infantino válságtanácskozást tart Marokkóban

Minden más foci
2026.08.05. 10:50